vitorlázás

2021.08.10. 17:00

Az Alföldről a hullámzó Balatonra: első Kékszalagján indult a debreceni vállalkozó

Sipos Zoltán azon emberek közé tartozik, aki nemcsak ábrándozik, hanem megvalósítja az álmait. A 47 esztendős vállalkozó 4 évvel ezelőtt beleszeretett a vitorlázásba, majd idén már a legnagyobb hazai erőpróbán, az 53. Kékszalag Nagydíjon ülhetett hajóba.

Sipos Zoltán a kormányrúdnál | Fotó: Chili Sailing Team

A kezdetekről és a beteljesedett álomról mesélt a Hajdú Online-nak a debreceni sportember, aki bizonyította, akár az Alföldön élve is el lehet jutni a legfontosabb és legnagyobb magyar vitorlásversenyre.

Próbálkozások

– ­Versenyszerűen soha nem sportoltam, inkább hobbiszinten próbáltam ki sok mindent. Régóta érdekelnek a technikai sportok, kamaszkorom óta motorozom, egykor Simsonnal „száguldoztam”, a későbbiekben krosszmotoroztam, enduróztam, quadoztam, volt gyorsasági motorom, sőt még a jégrobogózásba is belekóstoltam. Mindig vonzott a gyorsaság, ezért kipróbáltam az autóversenyzést is, 18-20 évesen az akkor elérhető Trabanttal, Ladával indultam kisebb derbiken– mesélt a kezdetekről Sipos Zoltán, majd rátért a vízi előéletére.

Sipos Zoltán a kormányrúdnál | Fotó: Chili Sailing Team

– Egy 210 lóerős Bayliner motorcsónak „vitt a vízre”, a tiszai horgászok nem nagy örömére. Ám hamar rájöttem, hogy ez a műfaj nem nekem való, annak ellenére, hogy a tempót élveztem, nem jelentett túl nagy kihívást fel-alá róni a kilométereket a Tiszán. Hamar meguntam a motorcsónakozást, egy szezon után váltottam, ekkor jött a vitorlázás az életembe. Tavasszal kibéreltem egy túrahajót, s ez az élmény szerelem volt első látásra. A sors fintora, hogy amikor a Tiszán megszereztem a kisgéphajó-vezetői jogosítványomat, akkor lett volna lehetőségem vizsgázni vitorlás hajózásból is, de akkor még nem éreztem késztetést erre. Így kicsit később szereztem meg a vitorlás hajó vezetői engedélyt, ellenben rövid időn belül vettem egy Dehlert, ami 34 láb (nagyjából 11 méter) hosszú túrahajó. Ezzel a vitorlással tettem meg az első mérföldeket önállóan. Volt mit tanulnom, majd egy év múlva lecseréltem egy sportosabb, 26 láb hosszú vitorlásra.

Ez már verseny!

A vitorlázás annyira beszippantotta Sipos Zoltánt, hogy a hobbiból való hajózás már nem volt elég a számára, versenyeken is meg akarta mérettetni magát.

– Az elmúlt években a lehetőségekhez képest igyekeztem minél több időt vízen tölteni, gyakorolni, elsajátítani a vitorlázás fortélyait. Ebben több vitorlázótársam is segítségemre volt. A legtöbb segítséget Méder Áron vitorlás földkerülő, oktatótól kaptam. Rengeteget hajóztunk együtt, elsősorban a Balatonon, de volt, hogy az Adrián. Tanított, magyarázta a hajó, a vitorlák, a szél működését. Minden tapasztalatát, tudását megosztotta velem, amiért nagyon hálás vagyok. Ahogy telt az idő, felmerült bennünk, mi lenne, ha megmérettetném magam egy kisebb csapat segítségével, főként balatoni versenyeken. Ez arra szolgált, hogy tapasztalatot szerezzek, megismerkedjek a regatták világával. A komfortzónámból kilépve nekivágtam a kihívásnak. Beléptem a Méder Áron által vezetett Ocean Sailing Sport Egyesületbe, kiváltottam a versenyengedélyt, és megalapítottam a Chili Sailing Team-et – mesélte a debreceni sportember, aki elárulta, hol tart a versenyzői karrierjében. – A jelenlegi hajóm egy 2016-os CODE 8, amiről azt kell tudni, hogy 8 méter hosszú, „egykezes”, daysailer/racer versenyvitorlás, aminek karbonból van a teste és az árbóca is. Ez a hajó elsősorban tavi vitorlázásra lett kifejlesztve, többek között Litkey Farkas, a 13-szoros Kékszalag-győztes, olimpikon is nyert ilyen típusú hajóval Szóló Balatonkerülő Nagydíjat. Erre a hajóra verbuváltam csapatot, akik hozzám hasonlóan lelkes, amatőr vitorlázók, a törzsgárdánk így fest: Fábián Mónika, dr. Antal Péter, Györki Attila, Törzsök Tamás és én vagyok a kormányos. Vannak köztünk olyanok, akik már komolyabb versenytapasztalattal rendelkeznek, de akik kevésbé rutinosak, azok nagyon motiváltak.

A Chili csapata (balról): Dr. Antal Péter, Györki Attila, Sipos Zoltán és Fábián Mónika | Fotó: Chili Sailing Team

Szélcsend és „menekülés”

Aki nem a vízi sportok szerelmese, az is tudja, hogy mi is az a Kékszalag vitorlásverseny. Ennek fényében nem meglepő módon minden hajós egyik álma, hogy elinduljon a legnépszerűbb Balaton-kerülő versenyen. Így volt ezzel a debreceni főhősünk is. – A csapatunk néhány nappal a Kékszalag előtt, a Fehér Szalag viadalon készült a nagy megmérettetésre. Ezen a „felhozó” versenyen – amin a Balaton keleti medencéjében kell bizonyítani – a feladatok kiosztása, azok begyakorlása, a vitorlabeállítások helyes használata, tesztelése, a lehető legjobb rajtolás, a csapat összekovácsolása volt a cél – mesélt az előkészületekről a debreceni vitorlázó. – Az 53. Kékszalag – lényegében a szokásoknak megfelelően – szinte teljes szélcsendben kezdődött. Az első, balatonkenesei bójánál az 556 hajó közül a 190. helyen álltunk. A folytatásban Siófoknál száznál is több hajó zsúfolódott össze, melyeknek viszonylag kis helyen kellett áthaladniuk szinte egyszerre. A hajónk és a legénység épsége volt a legfontosabb, ezért visszacsúsztunk a 317. pozícióba. A következő szakaszon jól haladtunk, Badacsony környékén esteledett ránk, a keszthelyi bójánál a 229.-ek voltunk. A verseny második napján kora délután jött egy kis frissülés, a szélnek hála felgyorsultunk, ami igazi örömvitorlázáshoz vezetett. Estére Balatonszárszóig jutottunk, ott viszont a szélcsend miatt lényegében mindenki megállt. Ekkor a versenyrendezőség közlésének megfelelően, elért bennünket a viharos erejű szél, s mindenki a tihanyi „csövön” át a balatonfüredi befutóig szelte a habokat. Ezen a szakaszon legalább 150 hajó haladt egyszerre a cél felé.

„Már besötétedett, amikor 21 órakor, a 145. helyen teljesítettük a versenyt. Mondanom sem kell, nagyon fáradtan, ám teljesen elégedetten léptünk partra.”

A Chili Sailing Team (balra) a Kékszalagon | Fotó: Mergenfoto.hu

Tovább és tovább

A Kékszalag teljesítése nem a végcél volt, hanem egy út kezdete. – Úgy gondolom, a csapatunk fokozatosan fejlődik. Mindenki szeretne előrelépni, még több tapasztalatot és élményt szerezni. A Kékszalag után voltunk más viadalon, szorgalmasan gyűjtjük a versenymérföldeket. Minden olyan megmérettetésen részt akarunk venni, ahol a hajónk megfelel a versenykiírásban foglaltaknak. Az egyre jobb helyezések elérése érdekében minél többet vitorlázunk együtt és gyakorlunk, amikor csak lehet – mondta Sipos Zoltán.

Boros Norbert

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában