2021.04.14. 20:03
DVSE: vereséget szenvedtek, pedig a kezükben volt a meccs – fotókkal
Hosszú ideje élet-halál harcot folytat a debreceni csapat az OB I.-ben a bennmaradásért.
Fotó: Molnár Péter
A bajnokság lebonyolítása úgy néz ki, hogy az utolsó két helyezett (15-16.) kiesik, míg a 14. helyen végző gárda osztályozót játszhat. Ezt a helyet foglalja el a tabellán Miroszlav Bajin együttese, a szerda esti meccstől függetlenül – a helyezésük semmilyen módon nem változhatott a 27. forduló után. Előnyük a 15. helyen lévő Tatabányával szemben a Kaposvár elleni bajnokit megelőzően hat pont volt, vagyis mindenképp a három pont begyűjtése volt a legfontosabb a debreceni vízilabdázóknak.
A Debreceni VSE-Kaposvári VK mérkőzés képei
Így nehéz lesz
A találkozót góllal kezdte a Kaposvár, de hamar kiegyenlítettek a hazaiak. „Kérjed a labdát, ha ziccert látsz!” – érkezett az instrukció a debreceniek szerb mesterétől már a mérkőzés elején. A védelem azonban jól „feküdte a vizet” vendég oldalon, nehéz volt rést találni a falon, egy ötméteres hozta meg az áttörést, s bár egyenlíteni tudtak a kaposváriak, az első negyed végére egygólos előnyt kicsikart a DVSE (3–2).
A második játékrész első percében kimaradó helyzet cívisvárosi részről, gyors egalizálás a vendégektől. Majd egy vízilabdában ritkán látott kipontozódás a találkozó 10. percében (Horváth Ákos – Kaposvári VK), arra pedig nyilván csak poénból gondoltak a kint lévők, hogy a dunántúli játékos otthon hagyta az igazolását, hogy kint lehet 22 óra után is közterületen, és azért szórta ki magát ilyen hamar – a meccs nem volt annyira parázs, hogy bárki 10 minutum alatt háromszor szabálytalankodjon. Közben a DVSE háromgólos fórt dolgozott ki, melyből kettő maradt a negyed végére, hiszen az utolsó másodpercben betaláltak a vendégek (7–5).
A harmadik etap elején volt némi „összetűzés” a játékvezetők és a játékosok között, egy vendég kiállítás és hazai büntető körül volt vita, egyikből sem lett semmi végül, debreceni gól azonban igen. Macsiék pedig ebben a negyedben is két-három góllal ellenfelük előtt jártak, 11–7-nél azonban kihagyták a ziccert, a végén így pedig csak 11–10 állt az eredményjelzőn.
A negyedik negyed rendkívül izgalmasra sikeredett, négy perccel az összecsapás vége előtt visszavette a vezetést a somogyi alakulat, melyet már ki sem engedtek a kezükből, nem sikerült a hazai bravúr, bár a befejező részben gólt sem dobott a DVSE (11–13).
Összesen három forduló maradt a szezonból, innentől tényleg feladat, hogy valahogy bennmaradjon a DVSE az első osztályban.
Palánki István
A tények
Férfi vízilabda OB I., 27. forduló
DEBRECENI VSE–KAPSOVÁRI VK 11–13 (3–2, 4–3, 4–5, 0–3)
Debrecen, zárt kapuk mögött, V.: Bereczki M., Kovács S.
DVSE: Kósik – Macsi M. 1, MACSI P. 3, Takács K., SMITULA 2, Zsilák 1, Krasznai. Csere: Nagy N. I. 1, Oltean 1, Stefanidesz, Pethe, Süveges 1, Tőzsér 1. Edző: Miroszlav Bajin
Kaposvár: Grieszbacher – ifj. Berta J. 1, ViINDISCH 3, JUHÁSZ-SZELEI 4, Langiewicz 1, MIJIC 3, Horváth Á. Csere: SZILÁGYI (kapus), Vékony, Jajcinovic 1, Kakstedter, Dobos, Palatinus, Tóth Á. Edző: Surányi László
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 2/2., ill. –
Kipontozódott: Horváth Á. (10 .p.), Takács K. (26.p.), Palatinus (28.p.)
Mesterszemmel
Miroszlav Bajin: – Ezen az összecsapáson is kiderült, hogy amit megbeszélünk, azt kell csinálni, s nem mást. Tizenegy-hétnél volt a mérkőzés kulcspontja, hibáztunk, ráadásul az emberelőnyöket sem jól használtuk ki, ráfáztunk.
Surányi László: – A mi szereplésünk az első két negyedben értékelhetetlen volt, utána pedig a Debrecen múlta magát alul. Először engedtem el egy mérkőzést, semmilyen jel nem utalt arra, hogy ezen a találkozón bármire is lehet esélyünk, de meghúztam a váratlant a száz százalékos cserekapusunkkal, s lett eredménye.