Futsal

2021.04.14. 13:06

A DEAC idegenben javítana a Tolna ellen

Üveges Katalin szerint a Debreceni Egyetem csapatának több nehezítő körülménnyel is meg kell küzdenie a következő mérkőzésen.

20191026 Debrecen Fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló DEAC - Gyulai Amazonok női futsal mérkőzés. képen: ÜVEGES KATALIN #11

Fotó: Napló-archív

A DEAC női futsalosai az első csatát ugyan elveszítették a Tolna elleni döntőben, ám az aranyéremről szőtt álmok még nem foszlottak szét. A vasárnapi meccsen Fülöp Diána góljával szerezték meg a vezetést a 14. percben. A fórt sokáig őrizték, de a hajrában a vendégek kétszer is bevették Tóth Renáta kapuját, így 2-1-re diadalmaskodtak – elevenítette fel a debreceni klub hivatalos oldala.

– Úgy érkeztem erre a mérkőzésre, hogy a végsőkig küzdeni akarok. Az igazat megvallva eléggé megleptek minket a tolnaiak. Agresszívan letámadtak bennünket, ami bizonyította, hogy nem feltartott kézzel érkeztek Debrecenbe. Az első félidőben kicsit azt éreztem rajtuk, hogy kezdenek fáradni, míg mi lendületesen játszottunk. Ám az utolsó percekre magasabb fokozatba kapcsoltak. Az elkövetkező napokban azért fogunk dolgozni, hogy a második meccset megnyerjük – hangsúlyozta Fülöp Diána, aki a gólját is felelevenítette. – Gabikától (Fekete Gabriella – a szerk.) kaptam egy jó indítást, ebbe ugyan az egyik tolnai játékos beleért, de szerencsére elém pattant a labda, én pedig kinéztem a hosszú sarkot, és minden erőmet beletettem a lövésbe, ami szerencsére a kapuban kötött ki.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc következő felvonását április 25-én rendezik meg a Tolna otthonában.

– Sajnos a találkozó végét eléggé elrontottuk, abban biztos vagyok, hogy ilyen teljesítmény nagyon kevés lesz a jövő héten. Idegenben még nehezebb dolgunk lesz, mivel a csarnok borítása nem igazán fekszik nekünk. A hosszú utazás szintén nem könnyíti majd meg a helyzetünket, ennek ellenére nem szeretnénk kifogásokat keresni – nyilatkozta Üveges Katalin játékos-edző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában