Labdarúgás

2020.02.17. 11:52

DVSC: pofont kaptak, de felállnak

Bódi szerint nem voltak eléggé agresszívek, nem támadtak úgy, mint az előző meccseken.

Fotó: Kovács Péter

Kifejezetten jól kezdte a Mezőkövesd elleni haza bajnoki mérkőzést a DVSC az OTP Bank Liga 21. fordulójában. Az első percekben Szécsi, Adeniji és Varga is betalálhatott volna, majd néhány minutummal később ismét Szécsi Márknak volt egy hatalmas helyzete. A félidő közepén kezdett éledezni a matyóföldi gárda, majd egy kapu előtti kavarodásban a 29. percben vezetést szerzett. A gól megfogta a Lokit, kiegyenlített játék folyt a pályán, mígnem a 38. percben ismét betalált a vendégcsapat, egy lesgyanús helyzet után. 0–2-vel fordultak az együttesek, a szünetben mindkét gárda cserélt. A második félidőt a Kövesd kezdte jobban, és a 48. percben már három gólra növelte az előnyét. Innentől kezdve Bódi Ádámék egykapuztak, valódi helyzetük azonban nem alakult ki. A csereként beálló Trujics a 91. percben szépített.

Döntő egyéni hibák

A mérkőzés lefújása után Bódi Ádám csapatkapitányt kérdeztük a találkozóról.

– Az első félidőben két buta gólt kaptunk. Az egyiket egy pontrúgásból, amire fel lehet készülni. A második gólt olyan szituációból kaptuk, amilyet itthon nem nagyon szoktunk csinálni: lesre akartunk játszani. Ez demoralizálta a csapatot. A második félidőben ugyan mentünk előre, de nem éreztem az erőt magunkban, így csak meddő fölényt tudtunk kialakítani.

„Akkor már nem láttam úgy, hogy ezt a meccset döntetlenre tudnánk hozni.”

Az elején nem tűnt úgy, hogy ilyen sima lehet a mérkőzés vége. Az, hogy végül így alakult, az teljesen függetlennek éreztem a Mezőkövesd játékától. Mi nem voltunk elég agresszívak, nem támadtunk úgy, ahogyan az első félidőben vagy ahogy az utóbbi meccseken. Nem volt erő bennünk, hiába mentünk előre, az nem az a lendület volt, ami jellemző ránk. Ehhez jöttek még az egyéni hibák, amelyek döntőeknek bizonyultak – ezeket nem szabad elkövetni. Fáj a 3–1-es vereség, mert az első félidőben nem éreztem ezt. Sőt akkor abban is biztos voltam, hogy nem kapunk ki ezen a meccsen, aztán egy nagy pofon lett a vége, de úgyis felállunk belőle. Persze tudtuk, hogy nem fogunk minden meccset megnyerni az új edzői stábbal, de próbáltuk minél tovább nyújtani a veretlenséget. Eddig tartott – fogalmazott Bódi.

 

A játékos elmondta még, hogy a Mezőkövesd elleni találkozót kielemzik, ám a vesztes összecsapást keddig le kell zárni, szerdától pedig már a következő ellenfél, a Paks lesz a téma.

KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában