Az oktatás az egyetlen lehetőség, hogy továbbadjuk a népzene szeretetét

Kanczel János debreceni hangszerkészítő és népzenész volt, fiaival együtt járt zenélni szerte az országban az 1970-80-as években. A 2016 augusztusában alakult Hajdúsági Népzenei Együttes igyekszik neves elődje nyomán ismertebbé tenni a citerázás művészetét Magyarországon. A kezdetekről, az elmúlt évekről és jövőbeli terveikről beszélgettünk a tagokkal, Kanczel Józseffel és lányaival, Csengével és Bíborkával.

– Bíborka néptáncolt, mellette énekelt is, így fedezték fel a hangját. Ezután énektanárhoz került, beiratkozott a zeneiskolába, ahol egy barátnőjén keresztül barátkozott meg a citerával. Innen indult a történet – emlékezett vissza Csenge. Elmondta, hogy ekkortájt, 2014-15 körül vetődött fel a közös fellépések ötlete, ami végül Józsefet is visszahozta a népzene világába.

– mondta József. Elárulta, hogy sem ő, sem lányai nem tanártól tanulták a hangszer használatát, csak saját kedvükre gyakoroltak rajta. Annak idején édesapjával, Jánossal és testvéreivel táborokba, rendezvényekre jártak, ahol a fellépők közötti szünetekben citeráztak, és örömmel tapasztalták, hogy ez összehozta az embereket. Most a lányaival ugyanezt az örömöt élik át, bár sajnálják, hogy ők már nem értenek a hangszerkészítéshez, mert támogatók híján így megalakulásuk óta önköltségen kellett fejleszteniük az állományukat. József elmondása szerint ennek ellenére sűrűn járják a környéket, akadnak országos, de még erdélyi fellépéseik is: megalakulásuk után egy hónappal már Belényesújlakon léptek fel, és azóta is sokszor hívták őket a határon túlra.

Az együttes, bár már két éve, hogy áttette székhelyét Fülöpre, még mindig kötődik Debrecenhez: pár éve megfordultak az utcazenei napokon, de az utóbbi időben kevesebb felkérést kaptak a várostól – tudtuk meg Csengétől.

A zene szeretete, hagyomány és innováció találkozása az együttesben

Mint elmondták, mindannyian foglalkoznak valamivel a zenélés mellett: József egy idősotthonban takarít, Csenge a Debreceni Református Hittudományi Egyetem utolsó éves pedagógus hallgatója, Bíborka pedig a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium ötödéves diákja, felvételizni fog a Zeneakadémiára és a Nyíregyházi Egyetemre.

– mondta Csenge, aki a gyakorlati óráira is magával viszi a hangszerét, amikor csak teheti, mert az ének és a zene nyugtató hatással van a gyerekekre. A citerázás alapjait könnyű elsajátítani, viszont az, hogy kihozzuk a hangszer igazi szépségét, és ne csak alapszinten tudjuk használni, ahhoz kitartás és motiváció kell: szeretni és hallgatni kell a népzenét.

Bíborka elárulta, hogy Magyarországon tudomása szerint csak egyetlen női citerakészítő van, ezért egyik nagy vágya, hogy ő maga is kitanulja a mesterséget, ily módon tisztelegve nagyapja öröksége előtt. Azt is elmondta, hogy amennyiben valaki zenélésre adná a fejét, a megyében több településen is vannak remek oktatók és hangszerkészítők, az együttes például egy pocsaji mester darabjait használja.

Józseftől azt is megtudtuk, hogy nem a hagyományos módon játszanak. Az autentikus citerán játszott hajdúsági, hortobágyi népdalokon kívül a vonósok által megszólaltatott népdalokat is előadnak. Ezzel együtt széki és kalotaszegi dalokat is felvettek a repertoárjukba, amiket eredendően soha nem játszottak citerán. Ezt az újszerű stílust először a versenyeken elutasították, ám azóta egyre népesebb követőtábora van az irányzatnak.

Az ünnepek közeledtével sem tétlenkednek, egymást követik a fellépéseik

Az ünnepek közeledtével természetesen adventi és karácsonyi jellegű felkéréseket is szoktak kapni, amilyen például december 2-án a Nyíradonyi Művelődési Házban tartott karácsonyi vásárral egybekötött népzenei találkozó, vagy december 3-án a Fülöpi Művelődési Ház előtti gyertyagyújtás, amire hagyományos karácsonyi dalokkal készültek, hogy a gyerekekkel is együtt énekelhessenek – osztotta meg velünk terveiket József.

– A fellépésekért útiköltséget és úgynevezett húrpénzt szoktunk kérni, ami nem sok, de szeretnénk, ha megtérülne a befektetett munka – árulta el Csenge.

– Máskor is volt már olyan, hogy például alapítványi segítséggel jutottunk el egy parajdi fellépésre Erdélybe, aminek mindannyian örültünk – vallotta be József. – Hiszen nekünk ez az életünk, az örökségünk – tette hozzá.