Jubileumi találkozó

2023.11.03. 19:19

Debrecen legvagányabb táncos társulata előtt az egész világ meghajolt - fotókkal

A Debreceni Népi Együttes és a Hajdú Táncegyüttes egykori tagjai most újra találkoztak egy örömteli múltidézésre.

Szakál Adrienn

Örömmel elevenítették fel az emlékeket

Forrás: Czinege Melinda

Hazaérkezett Tunéziából a Hortobágy Együttes – ez volt a címe azon hat cikk egyikének, melyek Debrecen tánctörténelmének egyik legemlékezetesebb sikeréről számoltak be ötven évvel ezelőtt a Napló egykori főszerkesztője, Bakó Endre tollából.

A résztvevők egy csoportja
Forrás: Czinege Melinda

Hogy a tánc fiatalít, nem a laikusok és a fanatikusok közhelye – ezzel összegezte a Haon a látottakat azon a találkozón, melyet a fent említett aranycsapat szervezett meg november 3-án, pénteken a Csokonai Fórumban. Az 1973-as megmérettetés résztvevői, a Debreceni Népi Együttes és a Hajdú Táncegyüttes egykori tagjai akkor fiatal felnőttek voltak, a jubileumi ünnepségen pedig a szépkorúak osztálytalálkozóit idézte, ahogy egymás vonásait fürkészve lassan mindenki felismerte a másikat, és ennek a felismerésnek a mosolya el sem tűnt az ünneplők arcáról, amíg portálunk betekintést nyert az összejövetelbe. A társulatot akkor kísérő tíztagú cigányzenekar már nem élte meg a jubileumi meghívást, a világgyőztes táncosok közül viszont szép számmal jelentek meg az orfeumteremben.

Puskás István alpolgármester
Forrás: Czinege Melinda

A táncosokat Puskás István alpolgármester köszöntötte, kiemelve azokat az emlékeket, melyek túlnyúlnak a személyesség határán, és Debrecen történetévé, a közös emlékezés részévé váltak.

Az ünnepi találkozót Erdei Pál, a legendás táncos közösség egyik tajga szervezte meg, köszöntőjében kiemelve azt a félreértést, mely szerint a Hortobágy Együttes és a Hortobágy Népi Együttes ugyanaz a társulat. Elmondta azt is, hogy részben emiatt a tévhit miatt tartotta fontosnak a jubileumi találkát, mellyel még egyszer hangsúlyozni kívánják az utókornak: a Hortobágy Együttes egyszer, egy világverseny alkalmára alakult meg.

Az írás megmarad(t)

Bakó Endre, ahogy rendszeres hallgatósága már megszokhatta, ezúttal is filmes forgatókönyvet idéző érzékletességgel számolt be arról a tunéziai tíz napról, melyet tudósítóként a Hortobágy Együttessel töltött. Felidézte többek között azt is, hogy akkor, fiatal újságíróként milyen jelentősége is volt egy ilyen lehetőségnek, és emlékeztetett annak súlyára, hogy 1973-ban mit jelentett egy kapitalista országban világfesztivált nyerniük a debreceni táncosoknak.

– Az együttes július 6-án reggel külön repülőgéppel indult Tuniszba, s délután már népviseletbe öltözve részt vett a fővárosban a fesztivál felvonulásán. Együttesünk már ekkor nagy sikert aratott, elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a legnagyobb érdeklődés középpontjába került a színes népviselet, a megállókban bemutatott rövid táncok, a zenekar játéka és a karikásostorok pattogása révén. A felvonulás után Tunisz polgármestere fogadta a küldöttségek vezetőit – írta ötven évvel ezelőtt a Hajdú-bihari Naplóban.

Az ünnepi kiadvány
Forrás: Czinege Melinda

A délutánon kivetített fotósorozat segített az emlékezésben, de a rendezvényen mutatták be azt a Karthágó színpadán című, a jubileumra megjelent kötetet is, amely egykori kordokumentumok – fotók, újságcikkek – alapján idézi fel az egykori Hortobágy Együttes tunéziai turnéjának, sikerének történetét. Aki kíváncsi a sikertörténet részleteire, minden hazai nemzeti könyvtárban megtalálja az ünnepi kiadványt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában