A karneváli hét egyik fénypontja

2023.08.15. 22:44

Tömött széksorok előtt tartottak Hungarikum-gálát Debrecen szívében – fotókkal, videóval

A rendezvényen többek között Miklósa Erika és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is fellépett.

Haon.hu

Forrás: Kiss Annamarie

Nagyszabású Hungarikum-gálakoncertre várták az érdeklődőket kedden este Debrecen főterén, a karneváli hét keretén belül.

Az esemény előtt a Nagytemplom előtt összegyűlt vendégeket Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke köszöntötte. – A koncert címe Szabadság, szerelem, utalva Petőfi versére, valamint Zsuráfszky Zoltán és Vincze Zsuzsa táncszínházi előadására. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója remek lehetőséget kínál arra, hogy a magaskultúra mellett a népi kultúrára is reflektorfényt irányítsunk.

A műsor szerkesztésének vezérelveként igyekeztünk olyan zeneszerzőket, alkotókat egymás mögé sorakoztatni, akik műveikkel hathatósan hozzájárultak a magyar művészeti élet megalapításához

– mondta többek között az est producere, Vadász Dániel, jó szórakozást kívánva a műsorhoz.

Papp László polgármester, Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke és Vadász Dániel, az est producere
Papp László polgármester, Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke és Vadász Dániel, az est producere
Forrás: Kiss Annamarie

Gyökerek, amelyek erőt adnak

Papp László, Debrecen polgármestere a produkció előtt, utalva a karneváli hétre emlékeztetett, Debrecen hosszú rendezvénysorozattal készül az államalapítás ünnepére. – Ha innen elindulnánk bármelyik irányba a belvárosban, akkor a magyar történelem, és nyilvánvalóan Debrecen legikonikusabb épületeibe ütköznénk. A Nagytemplom mögöttem, mögötte a Református Kollégium – amely a magyar irodalomtörténet nagyjait adta ennek a nemzetnek –, a Déri Múzeum, az Aranybika a Bartók-teremmel és a nemrég csodálatosan felújított Csokonai Színház egyfajta sokszínűséget képvisel.

Ez a sokszínűség jelenik meg majd a ma estében is

– tette hozzá a városvezető, aki a résztvevőknek azt kívánta, minden bújukat, bajukat felejtsék el legalább a ma estére.

Nagy István agrárminiszter kiemelte: ahhoz, hogy a hétköznapok munkáit legyen erőnk elvégezni, néha meg kell állni. – Az egész világ identitásválságban szenved, keresi, hogy mi a valódi érték. Mi, magyarok, nagyon szerencsések vagyunk. Van hitünk, van hagyományunk, és van kultúránk. E három olyan megtartóerő számunkra, amely bennünket, jöjjünk bárhonnan is, mégiscsak egybekovácsol, összetart, és mégis megkülönböztet másoktól. Fantasztikus érték ez.

Fogalmazhatok úgy, ezek azok a gyökereink, amelyek a hétköznapokban mindig erőt adnak, és ezek azok a gyökerek, amelyekből holnap, holnapután a 21. század magyarsága is biztosan erőt tud majd meríteni

– jegyezte meg a tárcavezető.

A koncerten olyan neves művészek vettek részt, mint Budai Beatrix, Miklósa Erika, Szántó Andrea, Boncsér Gergely, Molnár Levente, a Kodály Filharmonikusok Kesselyák Gergely vezényletével, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, valamint Danyi Lőrinc és Cigányzenekara.

A gála egyben televíziós felvétel is volt, amelyet a Duna TV sugároz majd a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án este.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában