Előadás

2023.08.14. 13:29

Hungarikum Gálakoncert lesz Debrecen főterén

Haon.hu

Augusztus 15-én 20:30 órakor nagyszabású Hungarikum gálakoncert várja a közönséget a Debreceni Református Nagytemplom előtti Kossuth téren. A gála egyben televíziós felvétel is, amelyet a Duna TV sugároz majd a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án este - olvasható a szervezők közleményében.

A koncert az előadóművészet műfajainak szemüvegén keresztül, annak lehetőségei, különlegességei és sajátosságai segítségével mutatja be nemzeti értékeinket, tradícióinkat, büszkeségeinket: hungarikumainkat. A népzene, az operett, az opera és a magyar nóta vezet végig minket több mint ezeréves kultúránk történelmén, olyan neves művészek közreműködésével mint Budai Beatrix, Miklósa Erika, Szántó Andrea, Boncsér Gergely, Molnár Levente, a Kodály Filharmonikusok Kesselyák Gergely vezényletével, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, valamint Danyi Lőrinc és Cigányzenekara.

A fellépők Beethoven, Erkel, Kodály, Bartók, Kálmán Imre, Lehár Ferenc világhírű dallamai segítségével igazi ünnepi estét biztosítanak. A gála rendezője Zakariás Zalán, műsorvezetője Gaál Zoltán.

A koncert megtekintése ingyenes, ülőhelyek korlátozott számban érhetők el, helyfoglalás érkezési sorrendben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában