Helyi kultúra

2023.08.06. 12:19

Debrecenbe érkezik a Véső Ágoston-életműtárlat

Haon.hu

Forrás: Véső Ágoston

70 év képeiből címmel nyílik meg Véső Ágoston életmű-kiállítása augusztus 16-án, szerdán a debreceni Partium Házban. A Munkácsy-díjas erdélyi magyar festőművész munkássága előtt 16 órakor ünnepi megnyitóval tisztelegnek.

Ahogy arra a kapcsolódó Facebook-esemény rámutat, Véső Ágoston, Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetettje, július 31-én tölti 93. életévét, és az idén ünnepli első kiállításának 70. évfordulóját. Nagybányán született, máig hű maradt szülővárosához, sorsszerű, hogy ma a legendás nagybányai festőiskola hagyományainak legelismertebb folytatóját tisztelhetjük benne. Alkotásai a partiumi és erdélyi múzeumokban a Magyar Nemzeti Galériában, magángyűjteményekben találhatók. Kiállításai az erdélyi és magyarországi nagyvárosokon kívül Budapesten, Bukarestben, Berlinben, Stockholmban voltak láthatók.

A debreceni megnyitón Papp László polgármester és Szabó Pál Csaba, a Magyar Házak Hálózat ügyvezetője mond köszöntőt. A tárlatot Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a KDNP főtitkára nyitja meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában