Váltságdíjat is követeltek

2022.07.08. 19:49

„Túszul ejtették” lapunk munkatársát Nádudvaron – Videóval!

Tartalmas tábor totemoszloppal, íjászattal, lovaglással is hangolódtak a kis indiánok a „skalpvadászatra”.

A „túszul ejtett” újságíró és a harcos indiánok

Forrás: művelődési központ

Július első hetében ötnapos vadnyugati indián tábort tartottak a nádudvari művelődési központban. A 22 fős csapat „törzsfőnöke” vezetésével mindenki megkapta az első napon saját indián nevét, s törzsi ruhát batikoltak későbbi feladatukhoz.

A Porszem Lovas Egyesület jóvoltából pacihátra pattanhattak, Papp Lajos íjászegyesületi elnök révén pedig az íjászatba is belekóstolhattak. Jártak a Déri Múzeumban Debrecenben, pancsolhattak a Nádudvari Gyógyfürdőben és a földesi madársuli jóvoltából szárnyas állatokkal is ismerkedtek. Jógáztak is Vizsnyainé Ludman Erzsébet vezetésével

A legnagyobb kunszt viszont az „Írókéz” törzsfőnök, azaz a Nádudvari Hírek felelős szerkesztőjének (egyben a Hajdú-bihari Napló helyi tudósítójának) elrablása, túszul ejtése volt, akit éppen cikkírás közben vezettek ki a szerkesztőségből, hogy a városháza emeleti tárgyalótermében megkötözzék, válogatott „kínzások” közepette, amiből a túsz számára a legfájóbb az indián dobok okozta zajártalom volt – mindezt ország-világ láthatta élőben a közösségi médiának „hála”.

Mivel sejtették, hogy értékes lehet túszuk a polgármester számára, ezért követek – a „törzsfőnök” és „felesége” - indultak a városvezető irodájába tárgyalni.

Ez eredményre vezetett s váltságdíj (jégkrém) ellenében szabadon engedték a foglyot. Így megjelenhetett ez a tudósítás is.

Az utolsó napon, bár némi félsszel tarsolyomban, de felkerestem az indián törzset, érdeklődvén: mi volt a hét legnagyobb élménye számukra. Ám ők már valószínűleg nem is emlékeztek a két nappal korábbi harci tettükre, mivel az előző napi Debrecenben eltöltött nap két állomását, a „mekizést” és a mozizást emelték ki egyöntetűen. az biztos, hogy Boldog Bikától, Tomboló Baglyon, Mosolygó Barackon és Tüzes Lovon át Szerencsés Sárkányig mindenki maradandó élményekkel térhetett haza saját wigwamjába. Uff, én beszéltem!

Marján László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában