Helyi kultúra

2022.06.12. 09:13

Budapestig és tovább piruettezett a bűbájos debreceni balerina

Hegyes Lujza már az álomszerepét is eltáncolta, de van még terve a bakancs-, illetve balettcipőlistán.

Lujza számára egy Balaton-parti séta sem telhet el tánc nélkül | Forrás: Hegyes Lujza-archív

A tánccal óvodás korában találkozott először, ma a Sárközi Gyula Társulat főállású táncosaként láthatják a fővárosi balettrajongók Hegyes Lujzát. Az ifjú tehetséget nemrég arról kérdeztem, milyen elhatározással hagyta maga mögött szülővárosát, milyen utat járt be, hogy teljesítse önmagának tett ígéretét, és hogyan látja a klasszikus táncművészet hazai megítélést. 

Az Operaház színpadán 

Egészen kiskorom óta mindig is vonzott a tánc, illetve a színpadon való szereplés. A szüleim mindig támogattak, és igyekeztek minden lehetőséget megragadni, hogy azt csinálhassam, amit szeretnék, és kiélhessem a gyermekkori ambícióimat

– összegez Lujza, és érezhetően nem első alkalommal feleli meg a kérdést. 

Már óvodában néptáncolt, kisiskolás éveiben akrobatikus rock and rollra járt. A sportok is vonzották, de mindig a tánc győzedelmeskedett. Negyedik osztályos volt a Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskolában, amikor a családja egyik ismerősének ajánlására felvételizett az akkor még Magyar Táncművészeti Főiskolára, ami időközben Magyar Táncművészeti Egyetem lett. 

Itt a klasszikus balettképzés 5. osztályos korban kezdődik, és kilenc év után profi diplomás táncművészek kerülnek ki az intézményből. Felvették, ekkor tízéves volt, ami azt jelentette, hogy nemcsak ő, hanem az egész családja Budapestre költözött. – Így kezdődött el a pályám, így kezdődött minden – idézi fel. 

Szakmája tele van kihívással – szögezi le már most, egészen fiatalon.

Önmagában ad és vesz is el a balett: minden egymást követő napon jobbnak kell lennie, mint előző nap, emellett állandó önfejlesztésre is szükség van mind testben, mind lélekben.

Nem tagadja, de miért is kellene; büszke már arra az útra is, amin eddig végigment. A balettszakon töltött évei alatt az Operaház színpadán táncolhatott olyan darabokban, mint A diótörő, a János vitéz vagy A pikk dáma. Ezek mellett már növendékként megannyi budapesti és vidéki színházban volt lehetősége szerepelnie. 

Mesterszakon is tanul 

A Budapest Táncszínház Elit Képzésén belül felléphetett a 2017-es Fina Vizes Világbajnokság nyitóünnepségén, majd a Dart Dance Company vendégművészeként szerepelt az Ophéliában, később A két Lotti című gyermekdarabban. Jelenleg a Sárközi Gyula Társulat főállású táncosaként dolgozik, januárban a Nemzeti Táncszínházban bemutatott, Habiszti című darabban szerepelt, illetve máig ezen a darabon belül táncolhatott több vidéki színházban. 

Lujza a profi táncos pályája mellett a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett mesterszakán tanul. Mindenképp szeretné továbbadni a következő generációk számára a táncosszakma szépségeit. Úgy véli, hogy akár hivatásszerűen, akár hobbiszinten szeretné valaki elsajátítani a klasszikus balett vagy más táncforma lépéseit, szükség lesz megfelelően képzett pedagógusokra.

SZD

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában