Már elindult a szervezés

2022.05.24. 18:00

Színházi Olimpia: világhírű művész is jön Debrecenbe!

A Színházi Olimpia béketeremtő missziója erős hívószó – mondta lapunknak a Vojtina Bábszínház vezetője.

A Vojtina tavalyi évadzáróján szórakozó lányok; idén június 19-én lesz a kapuzáró a Nagytemplom mögött | Forrás: Napló-archív

A Vojtina tavalyi évadzáróján szórakozó lányok; idén június 19-én lesz a kapuzáró a Nagytemplom mögött | Forrás: Napló-archív

Asbóth Anikó – aki egyben a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke is – sokrétű programtervet mutatott be a 2023-mas országos művészeti fesztivál kapcsán rendezett kerekasztal-beszélgetésen, Budapesten nemrégiben. A csaknem négy évtizedes múltú rendezvényt először 1995-ben Delphoiban tartották, a jövő évi szervezési lehetőségét pedig Magyarország nyerte el, a koordinálás a Nemzeti Színház feladata. 

Mindenki részt vesz 

A bábos szövetség mind a tizenhárom hazai bábszínházat és a függetleneket – családi bábcsapatokat és egyéb formációkat – is bevonná az olimpiai programtervbe, melyről az elnök úgy véli, eszmeileg és logisztikailag egyaránt életképes.

Asbóth Anikó | Forrás: Napló-archív

Az április elejétől július kezdetéig tartó időszakban összesen 120 előadást láthatnak az érdeklődők. – Az országot öt részre osztottuk, régiónként három színház fog össze és hív meg egy együttest a világ színpadáról, illetve egy határon túli, magyar nyelvű társulat progresszív előadását. A fesztivál bő három hónapjának második felében a vásári, mutatványos műfajra irányítjuk a figyelmet. Vásári játékosokat invitálunk Magyarországra elsősorban az Európai mezőnyből. A színházaknak a már meglévő vagy szervezés alatt lévő ünnepeihez kapcsoltan egy láncfesztivált szeretnénk létrehozni. A külföldi meghívottaink így több helyszínen felléphetnének az országban, workshopokat tarthatnának. Reményeink szerint több hetet töltenek majd hazánkban. Ez mindannyiunk fejlődését és nemzetközi kapcsolatok erősödését szolgálná – nyilatkozta Asbóth Anikó. 

Holland művészt hívnak 

Bár a szervezés elején járnak, és a továbbiakat jelentősen befolyásolja, hogy milyen válaszokat kapnak május végén a gazdasági és jogi kérdésekre, egy Debrecenbe érkező világhírű művész nevét elárulta az elnök. A holland Duda Paiva előadásait a tánc, a bábszínház és a multimédia határait összemosva alkotja.

A Vojtina Bábszínház tavaly indította el a kétévente megrendezendő nemzetközi fesztivált, a Vörössipkások Találkozóját. A színházvezető úgy fogalmazott, itt azok a vásári játékosok gyűlnek össze, akik a mi Vitéz Lászlónknak a rokonai, testvérei szerte a világon. Ezt több hazai és a gyermekszínházakat nemzetközi szervezetenként összekötő intézménnyel együtt valósítják meg 2023-ban. 

Ezen túl szerveznek egy több fővárosi helyszínt érintő eseményt, amely a kiteljesedése lehetne a bábosok olimpiai részvételének, de terveik között szerepel a 13 magyarországi kortárs bábszínházat bemutató kiállítást és több minifesztivál országszerte.

HaBe 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában