Fotókkal

2021.10.25. 17:28

Immár Józsán is van köztéri szobor

Az első helyi emlékmű Lévai Béla munkásságának állít emléket.

Fotó: Kiss Annamarie

A nyelvész, helytörténész meghatározó, mindenki által ismert és elismert alakja volt a helyi oktatási életnek. Több tudományos társasági tagsággal is rendelkezett, valamint elnyerte az Amerikai Életrajzi Intézet Év Embere kitüntetését is.

Visszahúzta a szíve

Általános iskolai tanárként, egyetemi oktatóként, tudósként több generáció is nevelkedett a kezei alatt, a szerencsések pedig általa ismerték meg Józsa történetét.

Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere | Fotó: Kiss Annamarie

– Példamutató elhivatottsággal oktatott, küldetésének érezte, hogy mindenki számára megmutassa Józsa szépségét és egyediségét – mondta el köszöntőjében Balázs Ákos alpolgármester az emlékmű hétfői avatóünnepségén.

Szavai szerint a helytörténész bár bejárta a világot, a szíve mindig visszahúzta hőn szeretett szülőföldjére. Mint mondta, a mai napig jelentős hatással van a fiatal generációkra, hiszen ahhoz, hogy az iskolások részletesen megismerkedhessenek a település történetével, kiváló alapot biztosít a nyelvész által írt Lakóhelyünk-Józsa című honismereti tankönyv.

– Nemcsak kiváló szakember, hanem egy rendkívül magával ragadó személyiség is volt. Szerény és alázatos – tette hozzá az alpolgármester.

Goretity József, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szlavisztikai Intézetének igazgatója | Fotó: Kiss Annamarie

– Annak ellenére, hogy a hallgatók körében sokat követelő és szigorú tanárként ismerték, mégis közeli, személyes viszonyt tudott kialakítani a diákokkal. Ebben sokszor segítette finom, fanyar humora, ironikus, gyakran önironikus megnyilatkozása – ezt már Goretity József, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szlavisztikai Intézetének igazgatója osztotta meg, hozzátéve, pályakezdőként maga is sokat köszönhetett a nyelvész rendkívüli figyelmének. Az egyetemi docens még kezdő tanársegédként, 1985-ben ismerte meg Lévai Bélát, akinek a háta mögött akkorra már meglehetősen nagy tudományos út állt.

A mellszobrot, amely a Szentgyörgyfalvi úton, a postával szembeni téren kapott helyet, Juha Richárd, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész készítette.

Az ünnepség után Varga József Lévai Béla munkásságáról készített dokumentumfilmjét is megtekinthették az érdeklődők.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában