videóval

2021.08.12. 08:17

Megjelent a Face x Bro új klipje, a Levegő nélkül

A legújabb szerzeményükről elmondható: ilyen az, amikor a költő szívből ír.

Fotó: Craciun Richárd-archív

Koncertek, újabbnál újabb klipek váltják egymást hónapok óta, a sorból pedig a Face x Bro együttes sem maradhat ki – vallja a formáció énekese, Craciun Richárd, a balmazújvárosi kötődésű fiatalember. Óriási élmény volt számukra fellépni a Campus Fesztiválon, a napokban pedig ismét volt minek örülniük, ugyanis megjelent a Levegő nélkül című daluk, melynek klipjét a festőien szép Tihanyban forgatták. – Azért esett a Balatonra és környékére a választás, mert mindenféleképpen egy dombos, erdős vidéken szerettünk volna forgatni. A dal leginkább a befolyásolásról, az elnyomásról szól, szövege általánosítva beszél a világpolitikáról, nincs személyes megnevezés, helyenként burkolt tartalmak bújnak meg a sorok mögött. Voltaképpen lefedi a Face x Bro másfél éves pályafutását, mondhatni, a projekt a járványhelyzettel együtt született meg. Emiatt hátrányból indultunk olyan szempontból, hogy személyesen, közönség előtt sokáig nem mutathattuk meg az alkotásainkat. Gondolatainkat mindig is szerettük megosztani hallgatóinkkal, de a mostani produkcióval kicsit mélyebb vizekre eveztünk – mondta lapunknak az énekes.

NE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában