Mik vogymuk

Néhány hete söpört végig idehaza a legnagyobb közösségi oldalon ez a nyelvileg csökött megformáltságú feladvány. Némi túlzással: mintha ezen rágódott volna az ország.

De vajon mennyien gondolkodtak el azon, hogy ebben a formában valójában mennyi értelme van ennek a szövegnek, és hogy logikailag érvényes módon tényleg levezethető-e belőle kézzelfogható megfejtés? Mindenesetre tanulságos volt. Tetten érhettük általa az emberi nyelv és elme nagyságát, ahogyan egy alulkódolt üzenet érthetővé válik, amikor a nyelvhasználó ösztönösen kitölti a szöveg „üres helyeit”, sőt, nekilát teljesíteni a fejtörőroncsban érteni vélteket.

Ám az is belém hasított: vajon mi értelme annak, hogy nap mint nap igyekszem arra szorítani a kollégákat, fogalmazzanak pontosan, szabatosan, szépen, miközben oly sok értelmes ember a szövegtanilag hibás, tartalmi logikájában göröngyös üzenetet is értelmes felhívásnak veszi, időt és energiát ráfordítva végrehajtja, és terjeszti. Mi szükség van képzett írókra, szerkesztőkre, lektorokra és így tovább, ha makogásra is ugrik a magyar? Mindenre kaphatók vagyunk-e, amit elénk pottyantanak akárhonnan, mert valamire hasonlít, és nem számít, hogy már a csomagolása is gyanús? Ilyenek volnánk-e?

Fábián György