évfordulót ünnepeltek

2020.08.14. 14:03

Meg sem látszott a mazsoretteken, hogy sokáig nem gyakorolhattak

Jubileumi gálaműsorral ünnepelt a Debreceni Majorette Együttes.

Bucsi Bernadett Ildikó

Fotó: Napló-archív

A koronavírus-veszélyhelyzet miatt március óta a Debreceni Majorette Együttes nem a megszokott módon készült a tervezett fellépésekre, oktatók s tanítványok csak a virtuális térben találkozhattak. Bár sok közös óra elmaradt, megalakulásának negyvenedik évfordulóját méltó módon ünnepelhette az együttes a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.

Színes volt a műsor

– Sok gyermeknek november óta nem volt lehetősége fellépni, a karantén időszaka pedig teljesen lehetetlenné tette a tavaszi versenyidőszakban való részvételünket. Szerencsére március közepéig majdnem minden csoportnak elkészültek az új koreográfiái. Az online órákon inkább sokat technikáztunk bottal és zászlóval, viszont érdemi munkát csak augusztusban, feszített tempóban tudtunk végezni. Ugyan a vészhelyzet megszűnése után májusban újra a próbateremben találkozhattunk, sok gyereket még nem engedtek a szülők közösségbe, így csak hiányosan tudtunk gyakorolni. Júliusban a Lépésről lépésre program keretében ismét lehetőségünk adódott fellépni, de ezeken az alkalmakon kisebb létszámmal, mintegy harminc gyerekkel tudtunk műsort adni. Mindezek és a virágkarneváli felvonulás eltörlése miatt a jubileumi gálaműsor lehetőségének nagyon örültünk – mondta el a Naplónak Kissné Szabó Beatrix táncpedagógus, hozzátéve, a koronavírus nem csak a személyes találkozást tette lehetetlenné, a júniusra tervezett évzáró gálát is le kellett mondania az együttesnek.

– Tizenkét csoporttal, összesen 150 fellépővel volt jelen az együttes, az előadás minőségén meg sem látszott az elmúlt néhány rendkívüli hónap. A tagok többnyire óvodáskoruk óta mazsoretteznek, kicsik és nagyok egyaránt felléptek a műsorban. Mazsorettbottal, pomponnal, kis és nagy zászlóval, szalaggal egyaránt színpadra léptek a csoportok – részletezte a táncpedagógus. Mint mondta, előkerültek olyan koreográfiák is, amelyeket korábban a Debreceni Virágkarneválon vagy a Karneváléj műsorában láthatott a közönség. – A mazsorettek számára az augusztusi virágkarneváli felvonulás mindenekfelett áll, a kezdőknek 3-4 évet kell gyakorolni, mire részesei lehetnek a menetnek – fűzte hozzá.

Elmaradnak az utazások

A debreceni együttes szeptembertől országos mazsorettfesztiválokra látogat el, azonban néhány fellépésről le kellett mondaniuk. – A vírushelyzet miatt a külföldi utazások, így egyebek mellett a szokásos olaszországi turné s a törökországi gyermekfesztivál is elmarad, valamint egy Kínába szóló meghívásunk – melyre a Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvószenekarával együtt utaztunk volna – szintén halasztást igényelt. Most új koreográfiákat tanulunk, s készülünk a hazai országos megmérettetésekre. Mivel sok mazsorettfesztivál elmaradt, többek között az áprilisra tervezett saját 2 napos országos rendezvényünk is, ezért a tervünk, hogy decemberben ezt bepótoljuk. A jövő év tavaszára pedig olyan jubileumi műsort tervezünk, amelyben a régi zenészeink és mazsoretteseink is részt vehetnek, bemutatva az akkori koreográfiáikat – árulta el Jónásné Bacsó Mónika koreográfus.

A táncpedagógusok elmondták, számukra az a siker, hogy mindig boldogan jelentkeznek új leányzók az együttesbe, s hogy örökre szóló barátságok kötődnek a csoportokban. Megtudtuk, az is gyakran előfordult, hogy mazsorettes lány és zenészfiú egy életre összekötötte az életét, s később kislányukat is vitték az együttesbe.

Elismerte a cívisváros a negyven év munkáját

A jubileumi gálaműsoron Puskás István alpolgármester köszönte meg a Debreceni Majorette Együttesnek, hogy 40 éve színesíti a cívisváros kulturális palettáját.

– Az elismerés számunkra nagyon fontos. A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség tagjai vagyunk, így normál időszakban minden hónapban utazunk valamilyen országos megmérettetésre. A gyerekek igénylik, hogy a többéves munkájukat díjazzák, sokat tesznek azért, hogy a koreográfiák tökéletesek legyenek. Sok kiváló eredményt nyertek el a szakmai zsűritől, a lányok azt várják, hogy ez újra és újra sikerüljön. Alázattal dolgoznak a dicséretért. Csoportos versenyekre járunk, ami növeli az összetartást, az egymásra figyelést az együttes tagjai között – mesélték a táncpedagógusok. Azt is hozzátették, a Debreceni Majorette Együttes tíz éven át nyerte el a virágkarneváli csoportok fődíját, s több külföldi rangos elismerést kapott, a győzelmek pedig máig kitartó munkára sarkallják a tagokat.

Testvérek oktatnak

A Debreceni Majorette Együttest 1980-ban alapította dr. Tóthné Rozsályi Judit nívódíjas táncpedagógus, az együttes művészeti vezetője. A csoportok koreográfusai Jónásné Bacsó Mónika és testvére, Kissné Szabó Beatrix nívódíjas mazsorettoktatók, Jutka néni keresztlányai, alapító tagok, máig azokat az értékeket viszik és adják tovább a mazsoretteknek, amiket egykor tanultak.

Bucsi Bernadett Ildikó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában