2020.07.23. 13:58
Egy sorozat, melynek megkérdőjelezhetetlen az aktualitása
Fotó: IMDb
A nagy pénzrablás (2017-) eredeti, spanyol címén La Casa de Papel, de talán Money Heistként lett világszerte ismert. A sorozat népszerűségének első hullámát az adta, amikor a Netflix megvásárolta a forgalmazói jogot, és műsorára tűzte 2017-ben. A nagy pénzrablás az első sikeres évadot követően lejtmenetbe került, a másodikat már jóval kevesebben nézték. Ekkor jött a Netflix mentőöve, amely miatt meredeken ívelt fel a sorozat népszerűsége. A világhírnév felé vezető út második hullámát pedig a koronavírus okozta karanténhelyzet jelentette, amiben az emberek „rákaptak” A nagy pénzrablásra. A történet szerint egy rablóbanda elfoglalja a Madridban lévő spanyol pénzverdét azért, hogy óriási mennyiségű pénzt lopjon el.
A szériát nem véletlenül lehet gyors ütemben végignézni, hiszen a történetvezetése izgalmas, a tempója lüktető, tele van számos fordulattal és akciójelenettel, illetve flashbackekkel szőtték át a cselekményvezetést. Utóbbi azért fontos, mert a narratíva úgy épül fel, mintha a néző is egy nyomozásban lenne, folyamatosan fejti fel a karakterek háttérét, illetve nagyszerűen rímelnek egymásra a múlt és a jelen eseményei.
A sorozat pazar stílusát a gondosan kiválasztott zenék, a nagyszerű vágás, az emlegetett virtuóz történetmesélés és a remekül megírt és még fantasztikusabban eljátszott karakterek adják. Emellett igazán unikálisnak is tekintető A nagy pénzrablás. A benne szereplő hősük ugyanis bűnözők, mégis egyrészt a néző számos helyzetet nagyon magáénak tud érezni velük kapcsolatban, hiszen hiába profi rablók, valahol mégis hétköznapi figurák, hétköznapi érzelmekkel. Másrészt ezek az alakok a kiélezett szituációkban folyamatosan szembekerülnek egymással, mégis rendkívüli kohézió alakul ki közöttük. E kettő közötti csapatdinamika állandó változása adja a történet sava-borsát, valamint a rendőrökkel való macska-egér harc, amiben az átverések, a másik megtévesztése játszanak kulcsszerepet.
Szőrmentén pedig a sorozat felvillant egy aktuális társadalmi problémát, amely szintén hozzájárult a sikerhez. Ez a globálisan egyre inkább jellemző társadalmi olló szétnyílása, amelyben a szegény és gazdag közötti ellentét egyre nagyobb. A sorozat, ha nem is direkten, de egyértelműen kiáll ez ellen, erre hozta be például azt az olasz fasisztaellenes partizándalt, a Bella Ciaót, amely mindig a kulcspillanatokban szólal meg.
Emellett kijelenthető, hogy a sorozat egyértelműen bevonult a popkultúrába, ezt bizonyítja a rengeteg alkalommal megidézett, a karakter által viselt piros kezeslábas és a Dalí-maszk használata. Ezek nemcsak az internet bugyraiban, afféle mémként jelennek meg, hanem emberek konkrétan beöltöznek ebbe a jelmezbe, és így mennek el adott esetben szurkolni akár egy focimeccsre. A nagy pénzrablás sikeressége valószínűleg annak is köszönhető, hogy egy aktuális, mégis össztársadalmi szinten elfojtott folyamatra reflektál.
Értékelés: 4/5
Gaál Csaba