A reménységről és annak ellenségeiről

Mint azt a Református Nagytemplom közössége már megszokhatta, a járvány idején online és televíziós közvetítés útján lehetnek szem- és fültanúi az istentiszteleteknek. Múlt vasárnap dr. Fekete Károly püspök hirdetett igét, melynek középpontjában a vigasztalás prófétája állt. Ézsaiás próféta könyvének 40. fejezetét értelmezve a püspök úgy fogalmazott, ebben a kollektív elgyengülésben túlságosan nagy és erős lett a kísértés arra, hogy elfeledjék a Teremtő Istent.

– Megbékéltek a babiloni fogság deportálásos helyzetével, átvették a mentalitást, és beleszoktak az új világ kínálta lehetőségekbe. Nyugodtan nevezhetjük ezt a jelenséget babilonizálódásnak. A babilonizálódás állapotában nehéz már feladni a száműzetésben szerzett előnyöket, a kényelmet, a megszokott langyosságot, a berendezkedett állapotokat. A történet szereplői megbékélt, illetve megvett deportáltak lettek, tetszett nekik a jóléti rendszer fogsága. Bekövetkezett a lélek elsivatagosodása, ami reménytelenséget szült bennük. Utolsó erejükkel még éppen arra futja, hogy megfogalmazzák a reménytelenség sorsanalízisét: „Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé” – idézett Fekete Károly.

A reménytelenség kísértése

Mint arra Fekete Károly rámutatott, a reménytelenség hírnökei ma is azt papolják, hogy a hatalmaskodás erősebb, mint az igazság, a pénz többet ad, mint a szellem, az embertelenség és a kegyetlenség erősebb, mint a szeretet, a demagógia áthatóbb, mint a hit, a világiasság előnyösebb, mint az egyháziasság, a rémhír gyorsabb, mint a Krisztus evangéliuma. – Bizony letargiába ejti az embert ez az átejtéshalmaz, és bizony prófétai öntudat kell ahhoz, hogy az embert ne ragadja magával a reménytelenség kísértése. Próféták nélkül nagyon nehéz szembeszállni az Isten állhatatosságát és hűségét kétségbevonó reménytelenséggel, a hitetlen hátat fordítással, az évtizedes Isten-felejtéssel, az ügyeskedő érvényesüléssel, a beetetett középszerek unottan lemondó és kisstílű óvatosságával, a nosztalgikus régi vallásos emlékekkel – figyelmeztetett a püspök.

Ezt a téves sorsanalízist hallva Fekete Károly szerint mi mást kérdezhetünk a veszélyhelyzet napjaiban, mint amit a próféta kérdezett: hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? – Igen, tudnunk és hallanunk kell! A sorsok és a sorsunk ura, az ügyek és az ügyeink Istene végképp hadat üzent az emberi reménytelenségnek, mert egyszer s mindenkorra elintézte ügyünket az emberré születés, a megváltás és a feltámadás csodájában. Ezért azoknak, akik Krisztus által az örökkévaló Istenben hisznek, nem lehet olyan az életük, mint akiknek nincs reménységük – hangsúlyozta.

A magukban bízók fáradtsága

Fekete Károly a reménység két nagy ellenségét is megnevezte. Az egyik a kishitűség, ami a folyamatos aláértékelésével elbágyaszt és hamar megfáradásba taszít, a másik a magabízó reménység, amely kifullad és lemerül. – A reménységgel élő emberek lehetősége, hogy megpróbálják a csökevényeket, a kifogásokat, a nyafogást, a talmit és a ballasztot eltakarítani. Nagy elszánásokat és nagy erőket mozgósíthatnak az ilyen emberek a hitükkel – nyomatékosított a református püspök. – Az élet realitása az, hogy sokszor megfáradnak a csak magukban bízó tettemberek, megfáradnak még az erős természetűek is, a cselekvőképesek is, az ötletgazdagok is, még a frontemberek is – világított rá, majd hozzáfűzte: van, amikor több kell annál a csökevényes reménységnél, amely azt mondja: túléljük mi azt, az idő nekünk dolgozik, fél lábon is kibírjuk.

Isten a helyén van

Fekete Károly arról is beszélt, kiszolgáltatottak vagyunk, mert oda van az a mélységes Isten-tudat, ami belső iránytűként mozgat, ami véd, ami oltalmat ad. Ez a törékeny állapot szerinte figyelmeztet arra, hogy az igazán nagy válsághelyzetet az a mértékvesztés okozza, amikor kimondja az ember, hogy felette nem uralkodik már az Úr, és nem az ő hatalma rendezi, korlátozza vagy teremti az erőviszonyokat. – Egy ilyen helyzetben értékelődik fel az Istentől küldetést kapott ember és egyház élete és szolgálata, mert ma, itt és most kell hirdetnünk: uralkodik az Úr, a helyén van a Szentháromság egy igaz Isten, és ő ma is rendezi a sorokat és az erőviszonyokat. Erre a hiteles szóra várnak sokan tőlünk, amely ki meri mondani a jelen egyéni és világméretű válsághelyzeteiben egyaránt, hogy Isten a helyén van.

Orientáció

Fekete Károly szerint a reménységünk krízise ugyanis elsősorban orientációs krízis. Orientálódni itt annyit jelent, mint hittel tájékozódni, visszatalálni a hit forrásához, és annak lényegéhez igazodni. Ennek felismerése felerősíti a prófétai hang reménységét. Aki rátalál az örökkévaló Istenre, az eljut a reménység sorsanalíziséhez, meglátja a kitörési pontot.

SZD

A bizalom ráhagyatkozás Istenre

Isten ember iránti bizalma éltetőerő. Bizalom: a keresztyén ember bátor ráhagyatkozása Istenre. A bizalom evangélium, örömüzenet Isten meg nem érdemelt kegyelméről, bűnbocsánatáról, örök igazságosságáról és az üdvösségről. – A reménység elemzése akkor nem marad csupán elmélet, ha az ember elindul ezen az úton. Útközben válik tapasztalattá, hogy valóban eltűnhet a fáradtság. Ezzel az állhatatossággal tekintsünk az erős Istenre, akiben most is van teremtőerő, megváltóerő és feltámasztóerő, ami segít elhinni nekünk is – hangzottak végül a püspök bátorító szavai a Nagytemplomban.