2019.08.03. 19:00
Hatalmas tánckarral készülnek az idei virágkarneválra
A Valcer Táncstúdió táncosait kíséri majd a Debrecen Big Band.
Fotó: Molnár Péter
Gőzerővel készül a Debrecen Big Band az augusztusi koncertjeire., hiszen augusztus 3-án (azaz ma) a Nyírbátori Fúvószenei Találkozón lépnek fel, ahol „Karneváli swing” címmel adnak műsort Gájer Bálinttal, augusztus 14-én pedig a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a Bon Bonnal kiegészülve nyitják meg a karneváli hetet. A debreceni születésű Szolnoki Péterrel már évek óta dolgozik a zenekar, azonban a mostani program eddig még nem volt hallható.
– Ahogy majd a szabadtéri színpadon megszólal a koncert, ilyen még nem volt, hiszen Szolnoki Péter a társával, Török Tamással együtt csatlakozik hozzánk. Az első részben big band számok lesznek hallhatók, a virágkarneválhoz kapcsolódóan latinos ritmusokat idézünk meg, ehhez csatlakozik majd a Valcer Táncstúdió is. A koncert második felében Bon Bonos számokat játszunk szvinges átiratokban – tudtuk meg Daróczi Lászlótól, a zenekar vezetőjétől.
150 táncossal
Debrecen Big Band néven 2010 óta működik a zenekar, tagjai között főként debreceni és debreceni kötődésű, valamint püspökladányi, szerencsi, kisújszállási és erdélyi zenészek is találhatók. A csapat évek óta szerepel a virágkarneválon, ezúttal is felvonulnak majd a cívisváros nagyszabású, augusztus 20-ai rendezvényén.
– Negyven évvel ezelőtt vonultam először a virágkarneválon, még annak idején Fejes Marci bácsival együtt, a Püspökladányi Fúvószenekar színeiben, utána még néhány alkalommal volt szerencsém többfajta formációval is szerepelni – idézte fel a zenekar vezetője.
Ebben az évben a Valcer Táncstúdió táncosait kíséri a Debrecen Big Band, ez a felállás sem ismeretlen számukra.
– Kicsit nosztalgiázunk is, mert a Valcerrel már korábban is voltunk együtt. Ezen a virágkarneválon azt fogjuk előadni, ami mi vagyunk. Big band zenét játszunk majd, klasszikus előadással, szvinges ritmusokkal készülünk, ebben segítségünkre lesz Majsai Gábor, a szving nagykövete is – beszélt a karneváli műsorról Daróczi László.
Húsz tagot számlál a zenekar, a karneválon azonban barátaik is hangszert ragadnak, így 35 főre egészülnek ki, amire szükség is van, hiszen olyan hangerőn kell zenélni, mely a Valcer Táncstúdió 150 táncosát „átjátssza”.
– Fizikailag megterhelő a vonulás, de nagy élmény számunkra ekkora közönség előtt fellépni.
„Az ember ilyenkor elfelejt minden fizikai fáradtságot, az élmény s a felénk áradó szeretet mindenért kárpótol bennünket.”
Tavaly, amikor befejeztük az előző virágkarnevált, a srácok már mondták, hogy jövőre is jövünk. Szóval ilyen ez a rendezvény, az embernek van egy olyan érzése, hogy ide jönni kell megint…
Kiss Dóra
Borítókép: Kísérőzenekarként egy korábbi karneválon