A kreatív alkotás megélését is tanítja a hajdúböszörményi művésznő

Az idei Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepen a művésznők között Prém Vandát is köszönthettük, akiről talán kevesek nem tudták eldönteni, miért olyan „ismeretlen ismerős”. Sok szállal kötődik a városhoz, s ezt az idén májusi bemutatkozó önálló, művelődési házbeli kiállítása is bizonyította – gondoljunk csak a Naplóban is bemutatott, a városi településszerkezet ábrázoló Haza-tér-ő című nemezalkotására –; mégis, szükség van egy kis magyarázatra.

Három éve költözött ugyanis vissza Hajdúböszörménybe, előtte majdnem tíz évig Budapesten élt.

Újra a vérkeringésben

– Nem voltam jelen az utóbbi években a helyi művészeti életben, s azt is érzékeltem, hogy mivel a középiskolát sem Böszörményben végeztem, kikerültem a helyi művészeti vérkeringésből. Három éve tehát hazajöttem, itt vagyok és alkotok, visszatértem az „origóba”, éppen ezért volt nemrég a művelődési házban bemutatkozó kiállításom – mondta az iparművész.

Végigkövethettük a bemutatkozó tárlatán azt, hogy milyen utat járt be eddig és jelenleg hol tart a művészetében – mostani beszélgetésünkön is ezt firtattuk.

– A főiskola elvégzése után azonnal Budapestre kerültem, tanítottam, majd ezzel párhuzamosan az Iparművészeti Egyetemen folytattam a tanulmányaimat. Ebben az időszakban még inkább megerősödött bennem az a tudat, hogy a textil – megannyi kifejezési formájával – áll hozzám a legközelebb. Az alkotói folyamatokban mindig is kísérleteztem a különböző minőségű anyagok kombinálásával, textúrák és faktúrák játékával, ezért az egyetemi évek alatt a textil mellett többek között méhviasszal, disznóbéllel, kutyaszőrrel és emberi hajjal is kísérleteztem, készítettem viseletkiegészítőket, objekteket. Ez az időszak intenzív volt abból a szempontból is, hogy kerestem a saját formanyelvemet. Ezt követően a nemezelés technikájával az alkalmazott textil különböző formái – ruhák, viseletkiegészítők – mellett textilképek, térplasztikák és különböző anyagmanipulációk (fával, fémmel, selyemmel és üveggel kombinált) születtek a kezeim között. Foglalkoztat a különböző textúrák játéka, a transzparencia, a csipkézett-áttört formavilág. Igazi szakmai megerősítést jelentett számomra, amikor felvételt nyertem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének iparművészeti tagozatára. A birkaszőrrel s a nemezelés technikájával először 2000-ben, egy nyári kézművestáborban találkoztam, majd ezt követően egy békéscsabai nyári kurzuson, ahol az egyhetes alkotómunka közben fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy erről a több ezer éves technikáról minél több ismeretet és mélyrehatóbb tudást szerezzek. Így találtam rá Vetró Mihály és Árvai Anikó szakoktatókra és mesterekre, akiktől nádudvari tanulmányaim alatt sajátíthattam el a nemezelés technikájának fortélyait. A technika tanulásán kívül az együttműködés, a közösségi létforma és az egymásra figyelés megannyi formájának a részese voltam, és gazdagodtam általuk. A műhelymunkákon a gyapjúnak számtalan arcát, változatát, gazdagságát tapasztaltam meg. A nemezben a sokszínű formanyelv és a kísérletezés végeláthatatlan lehetőségét érzem, ami hatalmas motivációval hat rám, folyamatosan ébren tartva kíváncsiságom. Emellett az évezredek tapasztalatai, tudása, motívumaiban a szimbólumok világa, bölcsessége figyelővé tesz, alázatosságot gyakorlóvá. Ezzel az attitűddel és motivációval keresem tovább a nemez új és új megfogalmazási módjait síkban, térben, színben, formában és textúrában. Az évek alatt egyre inkább kiszélesedett a palettája számomra ennek az anyagnak, sokrétűsége és kombinálhatósága miatt kifejezetten izgalmas anyag, és a hagyományt úgy tudom általa átültetni a jelenbe, hogy az élő és hiteles maradjon – emelte ki.

A birkagyapjú útja

Korábban festett és grafikákat is készített, majd amikor Böszörménybe visszatérve elhelyezkedett az egyetemi karon művésztanárként, kellően hangsúlyos időt tudott arra szánni, hogy a pedagógia mellett a művészetekkel is intenzívebben foglalkozhasson. Akkor jött be az életébe a Szatmári Művésztelep. – A fény városa, Mátészalka – ez volt a kurzus tematikája, amire reflektálva készítettem egy lámpatestet selyem, gyapjú és fémszálak felhasználásával. A nemezeléssel készült lakberendezési tárgyak (szőnyeg, ülőpárna, paraván, tárolók), illetve a ruhák és viseletkiegészítők is praktikusan használható és meghatározó elemeivé válhatnak egy szobabelsőnek, enteriőrnek, illetve a ruhatárunknak – idézte fel.

Ugyanakkor elmondta, megtalálta a hivatását a pedagógiában is. Az évek alatt megtapasztalta, hogy az a fajta merészség, bátorság és önfeledt öröm, ami az önkifejezésben egy gyermeket jellemez, sok esetben eltűnik a felnőttekben, vagy félelemmel, blokkal kapcsolódik a későbbiekben az önkifejezés folyamán. Ezért kifejezetten fontosnak érzi, hogy a felnőttképzésben ezt a fajta felszabadult, kreatív alkotói jelenlétet megélhessék újra a hallgatók.

„Talán épp azáltal tudok a hallgatók számára hitelessé válni, hogy magam is aktív alkotómunkát végzek, nem kizárólag a katedráról beszélek, ebben a szellemiségben élek, így gondolkodom.”

Nem öncélúak voltak

Az érdeklődők kiállításokon vagy a közösségi oldalon találkozhatnak munkáival, amelyek kapcsán visszatekintettünk egy kicsit az időben.

– Generációkon keresztül a nők sok esetben maguk készítették ruházatuk, háztartási tex­tíliáik jelentős részét. Szőttek, fontak, szabtak, varrtak, kötöttek, horgoltak. Életük szerves része volt ez a fajta teremtő-, alkotómunka, ami a családokban természetes úton hagyományozódott át. Igényük és képességük volt, hogy megteremtsék maguk számára a hétköznapi életük, a lakáskultúrájuk, tárgykultúrájuk, viseletük darabjait. A hagyományos, archaikus motívumaik nem öncélúak, sokkal inkább a funkció és esztétika harmóniájából születtek – vélekedik a művésznő.

Arról is beszéltünk, hogy manapság mennyien fordulnak vissza ezekhez vagy más tevékenységekhez, „megrohanják” a kreatív üzleteket, workshopokat.

– Érzékelhetjük, hogy sokan, akik a szakmájukban ezt nem tudják megélni, egy idő után keresnek valami kreatív önkifejezési formát. Ez a hiányérzet egyre inkább erősödik. A vizuális önkifejezés igénye már kisgyermekkorunktól kezdve természetes és elementáris igényünk, amiben a firkának óriási szerepe van. Az nem holmi felesleges krikszkraksz, ami után takarítani kell, hanem egy belső örömérzettől hajtott önkifejezési vágy, egy fontos időszakból, ami során majd rátalál a gyermek a saját formanyelvére.

Belső igény

Az alkotói tevékenységet elemezve Prém Vanda számára ez a meditáció egy formája, amikor egyfajta harmonikus önazonosulásban van önmagával.

– Annak az egységnek és harmóniának a megélése, amelyben feloldódva az idő megszűnik, egyfajta flow állapot. Ahogy visszagondolok, kisgyermekkorom óta mindig találtam magamnak valamilyen alkotótevékenységet, kísérletezési módot, ami a környezetem és új anyagok megismerése irányába terelt. Hajtott a kíváncsiság, ami azóta is az egyik legerősebb hajtóerőm – emelte ki.

Színek, formák

– Nagyon közel állnak hozzám a természet zöldjeinek és tüzes színeinek árnyalatai. A kék, megannyi árnyalatával számomra egy új szerelem. Mostani alkotásaimban inkább a színvilág letisztulása érzékelhető. Ahhoz, hogy a formára helyezhessem a hangsúlyt, a monokróm színvilág, és a finom pasztellárnyalatok irányába mozdultam el. A fémszínek, a grafit és árnyalatai szintén közel állnak hozzám.

Barak Beáta

Immár rendszerese kiállít

Prém Vanda a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán művésztanár. 2018 óta MAOE-tag. 1981-ben született Hajdúböszörményben. A debreceni Medgyessy Ferenc Szakközépiskola és Gimnázium után 2006-ban elvégezte a Nyíregyházi Főiskola rajz–vizuális kommunikáció szakát, majd 2010-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális és környezetkultúra tanári szakán, textil szakirányon diplomázott. Mindemellett tanulmányokat folytatott a nemezművesség és a bőrművesség területén. 2006 és 2016 között Budapesten és Békéscsabán művészeti iskolákban tanított. 2016 óta a helyi egyetem főiskolai karán tanít vizuális nevelést, módszertant és bábkészítést. A monoki és Hajdúdorogi Művésztelep után az utóbbi években a Szatmári Művésztelep alkotómunkájában vett részt, míg idén az 56. Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepen volt jelen. Rendszeresen részt vesz csoportos kiállításokon. Az utóbbi években egyéni tárlata volt a Debreceni Egyetem GYFK Parafa Galériájában és a Nagyváradi Egyetemen.