Zöld Kódex

2024.04.16. 21:07

„Mesés” fákat ültettek a debreceni óvoda udvarára

Összesen 2 ezüsthárs és 2 galagonya került földbe.

Haon.hu

Nagyon fontosnak tartják, hogy a kicsiket is bevonják ebbe a programba

A debreceni Százszorszép Óvodában fákat ültetett el Balázs Ákos alpolgármester, Orosz Ibolya Aurélia, a körzet önkormányzati képviselője, Heteiné Löki Judit, az intézmény vezetője és Hajdu Imelda, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színművésze április 16-án. A faültetést a Hajdu Imelda által a gyerekeknek elmondott mese tette különlegessé – tette közzé a DMJV Polgármesteri Kabinetiroda közleményében.

Folytatódnak a 2019-ben elindított, és az új környezetpolitika jegyében az elmúlt 5 évben sikeresen teljesülő folyamatok, melyhez a város közgyűlése 2024 februári ülésén elfogadott környezetvédelmi program, a Zöld Kódex – amely az ország legnagyobb városzöldítési programja – új lendületet ad. A város önkormányzata által a Debreceni Egyetem szakembereivel közösen elkészített, tudományos alapokon nyugvó, a helyi sajátosságokra épülő és debreceni célokat megfogalmazó Zöld Kódex 50 intézkedése a debrecenieket szolgálja. Az Ültessünk 10 ezer fát Debrecenben! program keretében pedig hamarosan földbe kerül a tízezredik fa a városban. 

Már a finisben vagyunk! Nagyon örülünk neki, hogy ez az óvoda jelentkezett és bekapcsolódott ebbe a programba

Nagyon fontos, hogy a kicsiket játékos formában is bevonjuk ebbe a programba, illetve a környezetünk zöldítésébe. Úgyhogy itt az udvaron most mesefákat ültettünk. Szeretnénk még a városban további intézmények udvarain is fásítást végezni – mondta Balázs Ákos alpolgármester.

debrecen-zold kodex-fejlesztes-ovoda
Újabb tízezer fa ültetése lett célnak kitűzve
Forrás: Debreceni Városháza 

Itt azonban nem állunk meg, mindent megteszünk azért, hogy a természet a legjobb lehessen; a Zöld Kódex célkitűzései között újabb tízezer fa elültetése szerepel. A Zöld Kódex ezen felül számos fásítási programot tartalmaz: véderdősítéseket, a Civaqua által létrejövő vízgyűrű mentén zöld folyosókat, instant erdőket, városi gyümölcsöskerteket, melyből az elsőt már Józsán el is indítottuk. A debreceniek a Zöld Kódex szavazásán, melyre 60 ezer szavazat érkezett, a fásítási programokat az elsők közé választották meg. A fák a legjobb barátaink. Szeretnénk, ha Debrecenben jobb lenne a levegő minősége, és a fák nagyon nagy szerepet játszanak abban, hogy megtisztítsuk a város levegőjét. 

A Civaqua-programmal kiegészítve – ami a városban elhozta a Tisza vizét – igyekszünk minél több olyan zöldterületet létrehozni, ami megkapja a frissítő vizet, így tudnak a fák jobban párologtatni, és így jobb lesz a levegő minőség Debrecenben – emelte ki Balázs Ákos. Az alpolgármester arról is szót ejtett, hogy a Future of Debrecen mozgalom keretében nagyon sok természetjáró és várostörténeti sétát, előadásokat, zöld mozit szerveznek – igyekeznek minél több területen jelen lenni és a zöld gondolatot átadni. Éppen a mai napon a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban rendezett

Európa-napon is a Zöld Kódexről, illetve a város zöld ügyeiről zajlott beszélgetés a jövő generációinak tagjaival.

– Az óvoda keresett meg azzal, hogy szeretnének a gyermekek számára még zöldebb környezetet kialakítani és szívesen csatlakoznak az Ültessünk 10 ezer fát Debrecenben! programhoz. 

Mivel az eredeti végzettségem óvodapedagógus, nagyon közel állnak hozzám az óvodás korú gyerekek, a napi tevékenységemnek pedig része a gyermekvédelem

– mondta el Orosz Ibolya Aurélia önkormányzati képviselő. Alpolgármester úrral egyeztettem, aki felkarolta a kezdeményezést, így lehetünk ma itt. Az pedig külön öröm, hogy egy különleges faültetésen vehettünk részt, s Hajdu Imelda, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színművésze a természetről szóló mesét mond el a gyermekeknek.

debrecen-zold kodex-fejlesztes-ovoda
Nagyon közel állnak hozzá a gyerekek
Forrás: Debreceni Városháza 

– Intézményünk profiljának szerves része a környezetvédelem, éppen ezért kiemelkedő nevelési feladatunk a gyerekekkel a környezettudatos magatartási szokások elsajátíttatása, kialakítása. 2020-ban nyerte el intézményünk az Örökös Zöld Óvoda címet, és ezért is nagy örömömre szolgált, hogy csatlakozhattunk a város vezetésének Ültessünk 10 ezer fát Debrecenben! című projektjéhez, amelynek célja, hogy szépüljön, élhetőbbé, zöldebbé váljon Debrecen városa, és ezzel együtt a mi óvodánk is – mondta Heteiné Löki Judit, az intézmény vezetője.

– Nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben a kezdeményezésben, és nagyon boldog vagyok, hiszen nagyon fontosnak tartom, hogy városunk minél több zöld területet nyerjen. Azt gondolom, hogy a természettel való harmónia nagyon egészséges és létfontosságú az ember életében. A természet nem csak táplál minket, de tanít és nevel is – foglalta össze gondolatait Hajdu Imelda, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színművésze

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában