Városfejlesztés

2024.01.12. 11:15

Papp László: „Debrecen gazdasága jó alapot nyújt a jóléti fejlesztésekhez”

Debrecen közlekedésfejlesztésének következő éveiről kérdeztük a városvezetőt.

Bekecs Sándor

Papp László Debrecen polgármestere

Forrás: Napló-archív

Jelentős, több száz milliárd forint értékű kormányzati támogatásból fejlődhet Debrecen és térségének közlekedési infrastruktúrája a következő években. Papp László, Debrecen polgármestere a napokban sajtótájékoztatón számolt be továbbá arról, hogy ez év áprilisától valamennyi debreceni nevelési-oktatási intézménybe járó, 6 és 14 év közötti korú gyerek számára ingyenessé teszik a helyi közösségi közlekedést. Hajdú-Bihar vármegyeszékhelyének első emberét kérdeztük a tervezett intézkedés várható hatásairól, a várost érintő közlekedésfejlesztés eredményeiről.  

Idén április 1-jétől ingyenesen utazhatnak a Debrecenben tanuló, illetve a debreceni nevelési intézményekbe járó gyerekek a DKV Zrt. járatain. Mit lehet tudni ennek részleteiről? Milyen hatást vár a kezdeményezéstől Debrecen önkormányzata?  

A bevezetés időpontja valóban április 1., de nem áprilisi tréfának szántuk. Nagyon komoly szándékok állnak a kezdeményezés mögött. Azt látjuk, hogy a koronavírus-járvány után a helyi közösségi közlekedés kezdi elérni a régi mutatóit: a 2019-es adatok körülbelül 90 százalékánál tartunk. 2022-ben 76 milliós, 2023-ban 77 milliós volt az utasforgalom a DKV járatain. Debrecen jövője szempontjából kardinális kérdés, hogy a közösségi közlekedés pozíciói erősödjenek. Ennek érdekében folyamatosan újítjuk például a járműparkot. 

A villamosvonalak fejlesztése kapcsán idén újabb, komolyabb előrelépésekre készülünk, a 2022-ben elkezdődött autóbuszcsere-programunkban a múlt év végéig 79 új járművet szereztünk be a 12 elektromos autóbusz mellett, idén újabb 10 csuklós busz állt üzembe, és az év végéig érkezik még 30.   

Az infrastruktúra fejlesztése, a járműpark korszerűsítése, a komfortérzet javítása mellett nagyon fontos, hogy népszerűsítsük is a közösségi közlekedést. Tekintettel arra, hogy 2014 óta több mint háromszorosára erősödött Debrecen gazdasága, lehetőség nyílt arra, hogy nagyobb volumenű jóléti fejlesztéseket hajtsunk végre. Mindezek alapján fogant meg az a gondolat, hogy tegyük még népszerűbbé, még kihasználtabbá a debreceni közösségi közlekedést. Jelenleg a városban tanuló diákok körülbelül 25 százaléka veszi igénybe a DKV járműveit, viszont mi szeretnénk ezt az arányt minél közelebb vinni a 100 százalékhoz. Persze, ez szinte lehetetlen vállalkozás, de ha 50 százalékot meghaladó eredményt érünk el, az már jelentős előrelépés. Jelenleg a közösségi közlekedés 6 éves korig ingyenes, s ezt a kedvezményt szeretnénk kiterjeszteni a debreceni nevelési és oktatási intézményekben tanuló, 14 éven aluli fiatalok számára.   

A kedvezmény mintegy 16 ezer fős közösséget érint majd, viszont szükség lesz hozzá egy úgynevezett Junior Debrecen Városkártya igénylésére a gyerekek törvényes képviselői részéről. Az új szabályozás egyik nagy előnye lesz, hogy az ingyenes utazás mellett a gyerekek megkapják azokat a kedvezményeket is, amelyek a Debrecen Városkártyához kapcsolódnak, tehát kedvezményesen léphetnek be például az Aquaticumba, az állatkertbe vagy a vidámparkba.

 Szeretném hangsúlyozni, hogy a Debrecen Városkártyával ellentétben, a Junior Debrecen Városkártya nemcsak a debreceni állandó lakóhellyel rendelkező diákok, hanem azon 14 éven aluli fiatalok számára is biztosítja ezeket a kedvezményeket, akik helyi nevelési, oktatási intézményekkel állnak jogviszonyban, érkezzenek akár Mikepércsről, Hajdúsámsonból, Nyíradonyból vagy a vármegye más településeiről, illetve a vármegyehatáron túlról.  

Ebben az évben 19 közlekedésfejlesztési projekt indul a városban mintegy 20 milliárd forint értékben, az Építési és Közlekedési Minisztériummal együttműködésben. Melyek ezek a fejlesztések és mikorra várható a befejezésük?    

Ezek nagyon fontos projektek, amelyek kiegészítik a város saját beruházásában megvalósuló fejlesztéseket. A 19 projekt az önkormányzat által kért, a kormány által támogatott és az Építési és Közlekedési Minisztérium által koordinált beruházások, köztük öt olyan forgalmi csomóponttal, amelyek Debrecen közigazgatási határain belül épülnek és már a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési folyamat alatt állnak. Az első a Vezér utcát és az északi elkerülő utat a jövőben összekötő, a Domokos Márton utca majdani folytatásának és a 354-es főútnak a kereszteződése, ahol egy felüljárós külön szintű csomópont épül. A következő a Csigekert utca – Szabó Lőrinc utca – Füredi út – Balmazújvárosi út kereszteződésének a kapacitásnövelő átépítése. A harmadik az Árpád tér – Ótemető utca csomópontjának átépítése, ahol a bontási munkálatok már elkezdődtek. A negyedik a Hétvezér – Budai Nagy Antal utcai csomópont komplex fejlesztése, az ötödik pedig az Erzsébet utca – Szoboszlói út – Külsővásártér kereszteződésnek a fejlesztése.  

Mindezek mellett elindult a keleti elkerülő nyomvonalának tervezése és a szükséges környezeti hatásvizsgálat elkészítése. Ez a 22 kilométeres szakasz köti majd össze a város keleti oldalán a 4-es főutat a 47-es főúttal. Készül a Homokkerti felüljáró átépítésének tanulmányterve, illetve a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés előtt áll a Vágóhíd utcai felüljáró átépítése. Nagyon fontos még a 108-as vasútvonal és a Kishegyesi út kereszteződésének külön szintű csomóponttá alakítása, hiszen ez a vasútvonal szolgálja ki az Északnyugati Gazdasági Övezetet – azon belül például a BMW-t –, illetve érinti a Határ úti ipari parkot is.  

Debrecen Papp László Lázár János haon
Január 9-én jelentős infrastruktúra-fejlesztésekről volt szó Papp László polgármester és Lázár János építési és közlekedési miniszter (háttérben) közös sajtótájékoztatóján
Forrás:  Napló-archív

A január 9-én, Lázár János miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy mintegy 700 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztést tervez a kormány Debrecenben. Többek között erről is egyeztetett a szaktárca és a városvezetés kedden. Mi várható a kormány és a város jövőbeni együttműködésétől?  

Abban a helyzetben vagyunk, hogy egy elképesztő gazdasági lehetőség minden előnyét kihasználhatjuk, és van lehetőségünk úgy gondolkodni a városépítésről, hogy annak eredményei a következő évtizedekre vagy akár az egész századra biztosítsák a kitűnő életkörülményeket a debreceniek és mindazok számára, akik ebben a városban szeretnék leélni az életüket. Természetesen ez a folyamat a város tradíciónak, hagyományainak tiszteletben tartása mellett mehet végbe. Azt viszont látni kell, hogy Debrecen régióbeli vezető szerepének kulcskérdése, alapja a gazdaság megerősítése.   

A nagy gyárak még nem kezdték el a termelésüket, de a debreceni gazdaság már több mint háromszorosára nőtt az elmúlt szűk 10 év alatt. Ez nagyon jelentős teljesítmény, jó ugródeszka a következő évekre, évtizedekre. Munkahelyek lesznek, a munkavállalókért folytatott verseny miatt a foglalkoztatók pedig kimagasló béreket kínálnak majd.

 Most vagyunk abban a helyzetben – ha már gazdaságilag erősek vagyunk –, hogy a várost is építsük olyanná, hogy annak minden előnyét élvezzék az itt élők. Éppen ezért kerül a fókuszba a városi infrastruktúra fejlesztése. Sikerült a kormánnyal megértetnünk, s abban megegyeznünk, hogy nem csak iparfejlesztésben gondolkodhatunk Debrecent illetően. Ehhez kapcsolódóan született tavaly döntés két kormányzati támogatási csomagról, és rövidesen követi ezeket egy harmadik is. A közlekedést, a víziközmű-hálózatot érintő és egyéb városfejlesztési beruházások is lesznek a jövőben. Ezt a fejlesztési programot várhatóan a Debrecen2030 program keretei között fogjuk befejezni.  

Milyen fejlesztések vannak folyamatban, illetve indulnak a következő években uniós források felhasználásával, illetve a város saját költségvetéséből?  

A közösségi közlekedést mindenképp érinteni fogják az uniós támogatási lehetőségek, de ezekről majd a támogatási szerződések aláírását követően tudok részletesebb tájékoztatást adni. Az elektromos alapú közlekedés fejlesztése abszolút napirenden van, új napelemparkok létesítését tervezzük annak érdekében, hogy egyre nagyobb mértékben tudjunk átlépni a dízelüzemű járművekről a zéró emissziós elektromos járművek alkalmazásának területére. Fontos feladatként áll előttünk a repülőtér fejlesztése, valamint a városi úthálózat kapacitásának folyamatos növelése. Lesznek azonban – különösen a belváros esetében – a forgalom csökkentésére irányuló döntéseink is. A belváros körül kialakult a teljes körgyűrű-rendszer, teljes a kiskörút és a nagykörút is, sőt, készülnek majd a nagy elkerülő utak a város keleti, külső oldalán is. Ezért fontosnak tartom a forgalom csillapítását a belváros közvetlen közelében: P+R parkolók kialakításában, a hatékony parkolási és közösségi közlekedési rendszerek összehangolásában gondolkodunk.  

Hol tart a Digitális Városirányítási Központ kialakításának folyamata?  

Ez a fejlesztés részben a közlekedésre fog fókuszálni, tehát a jelzőlámpák, a közlekedési útvonalakat figyelő kamerák adatait, információit fogjuk ott összegyűjteni, rendszerezni; másrészt pedig a Környezeti Ellenőrző Rendszer információi is befutnak majd az ott lévő szerverekre. 

A központ a múlt év végén elkészült, idén a szükséges technikai és egyéb eszközökkel fogjuk felszerelni, illetve több kamerát helyezünk el a város különböző közlekedési csomópontjaiban. Debrecen közgyűlése néhány hete fogadta el Debrecen Fenntartható Mobilitási Tervét. Az előterjesztés ismertetése során is hangsúlyoztam, hogy nagy szerepet kap a jövőben az alternatív, párhuzamos közlekedési folyosók kialakítása annak érdekében, hogy ha az egyik útvonalon valamilyen probléma adódik, rendelkezésre álljon másik útvonal ennek kikerülésére. Ez a város nyugati oldalán viszonylag jól megoldott, a keleti részen kell még jelentős előrelépéseket tennünk.   

A forgalom megfigyelése, a kamerarendszer további fejlesztése pedig azért lényeges, mert a Digitális Városirányítási Központ – amely az adatok elemzésére és feldolgozására, rendszerezésére és javaslatok megfogalmazására is alkalmas – képes lesz beavatkozni a városi közlekedésbe. Ha valahol baleset történik, dugó alakul ki vagy bármilyen havária áll elő, akkor alternatív közlekedési megoldásokat tudunk javasolni a közlekedőknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában