2024.01.24. 10:40
Csúnyán belerondított a Münchenből Debrecenbe tartó repülő utasainak napjába az időjárás

A debreceni repülőtér épülete
Forrás: Illusztráció / MW-archív
Az időjárás szerdán nem éppen a kegyes arcát mutatja, egész nap ködös, párás időre kell számítani Hajdú-Biharban, ami sajnos a debreceni repülőtér és az utazók életét is megnehezíti: a Lufthansa LH1686-os, menetrend szerint 9 óra 20 perckor érkező müncheni járat ugyanis nem tudott leszállni a cívisvárosi légikikötőben.
Ahogyan az a Flightradar24 portál információiból kiderült, a repülőgép megkísérelte a leszállást, majd átstartolt és több kört is megtett a repülőtér környékén.

Forrás: Flightradar
A próbálkozások után azonban Budapest felé vették az irányt, ahol végül 10 óra 8 perckor landoltak.

Forrás: Flightradar
Korábban Király Tamás, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér ügyvezetője portálunknak azt nyilatkozta, a stratégiai terveik között szerepel egy új műszeres leszállító rendszer, amely megoldást nyújthatna arra, hogy a repülőtér bármilyen időjárási körülmény között használható legyen. Elmondta:
nem titok, hogy a ködös napok kihívást tudnak számunkra jelenteni. Szerencsére az elmúlt időszakban viszonylag kevés olyan járatról tudok beszámolni, ami nem tudott leszállni vagy elindulni innen a repülőtérről. De ez egy ismert probléma számunkra, amit szeretnénk megoldani.