2023.12.09. 12:37
Új vásárcsarnokot avattak Berettyóújfaluban – fotókkal, videóval
Mintegy 600 millió forint értékben épült korszerű piacépület a bihari városban.
Az új csarnok közösségi térként is funkcionál majd a jövőben
Forrás: Molnár Péter
A meglévő piac bővítéseként egy 686 négyzetméter nettó alapterületű, a modernkori vásárlók igényeit minden tekintetben kielégítő korszerű vásárcsarnok épült Berettyóújfaluban. Az ünnepélyes átadót december 9-én tartották.
Aki tíz évvel ezelőtt járt utoljára Berettyóújfaluban, az elmondhatja, hogy ez a piac és környéke teljesen megváltozott az eltelt idők alatt. Éppen egy évtizede tettük meg az első lépéseket, amikor a Millennium utat összekötöttük Népliget utcával
– idézte fel Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere. A mostani beruházásra 1 millió euró uniós forrást, valamint további 350 millió forint önerőt fordított az önkormányzat.
– Körülbelül 600 millió forint értékben alakítottuk ki ezt az új csarnokot azzal a céllal, hogy a helyi üzleti környezetet javítsuk, az értékesítés infrastrukturális körülményeit jobbá tegyük – összegezte a városvezető. Hozzátette, az új csarnok közösségi térként is funkcionál majd a jövőben.
![Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere](https://cdn.haon.hu/2023/12/fiKSZghRruFKYJX8sjbz7pQm9xPb_6wKuw0E7I7bsp4/fit/1200/1739/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiZmRhMWZjNjQyMTQ2M2NhZGI4ZjY2NmU3MTNmNjIy.jpg)
Forrás: Molnár Péter
Nagyváradhoz és Debrecenhez zárkózik Berettyóújfalu
Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője felidézte, évtizedekkel ezelőtt a jelenlegi városházával szemben volt a városi piac, de a következő évek forgalomnövekedése indokolttá tette, hogy a jelenlegi helyén kezdjék el kiépíteni. – Egy ROHU-pályázatnak köszönhetően ma egy városhoz méltó vásárcsarnokot avathatunk. Büszkék lehetünk, hogy Berettyóújfalunak ilyen piaca van, amely modern és minden igényt kielégít; egy újabb lépést jelent ahhoz, hogy a város valódi központja legyen a csonka-bihari térségnek – mondta.
![Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője](https://cdn.haon.hu/2023/12/a-P3wkCBW7a02G8MmY6NUSvxo3DQc01GKM161B6psDE/fit/1200/1611/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0Y2JlMDdlMjIwYTQwNjBiMDZhMTcyNDBmMzQzOTVj.jpg)
Forrás: Molnár Péter
A honatyához csatlakozva Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés alelnöke kifejezte, egyértelműen látszik, hogy a város kezdi betölteni térségi szerepét, folyamatosan olyan funkcionális épületeket alakít ki az önkormányzat, amelyekkel meghatározóvá vált Berettyóújfalu. – Sok lehetőség van ebben az épületben, jó kezekben van a működtetése. Úgy gondolom Berettyóújfalu lassan fel fog zárkózni Nagyváradhoz és Debrecenhez – fogalmazott.
Vásárcsarnok átadása Berettyóújfaluban
Fotók: Molnár Péter