Idősköszöntés

2023.12.11. 19:42

A debreceni kilencvenéves kutatóorvosnak mindig is szenvedélye volt a tanítás

Vitális László Sándor úgy véli, a jó genetika is szerepet játszik a hosszú életben, de fontos az is, hogy mértékletesen éljünk.

Nagy Emese

Papp Csaba önkormányzati képviselő és Vitális László Sándor

Forrás: Nagy Emese

Vitális László Sándor december 10-én töltötte be 90. életévét, ebből a jeles alkalomból köszöntötte őt hétfőn debreceni otthonában Papp Csaba önkormányzati képviselő és Tóth-Vanka Judit, a debreceni polgármesteri hivatal a szociális osztályának munkatársa. 

Ottjártunkkor megtudtuk, Vitális László Sándor Marosvásárhelyen született, ötéves korában elvesztette az édesapját, majd falusi rokonaihoz került Szabédra, ahol elvégezte a négyosztályos elemi iskolát. Tanult Beregdarócon is, majd a gimnáziumi tanulmányait a Mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban folytatta, ezután pedig a Debreceni Orvostudományi Egyetem hallgatója lett. Mindig is imádta az orvostudományt, az egyetemi évei alatt is végig kitűnő tanuló volt. 

Jelenleg feleségével él, négy lányára és nyolc unokájára lehet büszke, akik közül többen az orvosi pályát választották. Van egy lánya, aki pszichológusként dolgozik, a másik matematikusként, egy unokája pedig az orvosin végzett.

60 éven át oktatott a Debreceni Egyetemen

Mint megosztotta, élete egyik legnagyobb sikereként könyveli el, hogy mind a négy lánya megállja a helyét a nagyvilágban, igazán büszke mindannyiukra. Hetven éve él Debrecenben a kutatóorvos, akinek főbb kutatási területe az antibiotikum volt, mindemellett 60 éven át oktatott a Debreceni Egyetemen.

Szívügyem az oktatás. Legnagyobb dolog az életben: emberekkel foglalkozni. Minél többet megtudni róluk, hogyan működnek, miként gondolkodnak

– fogalmazott csillogó szemekkel a Haonnak

Sok helyen járt a világban, bejárta szinte egész Európát, mindemellett 1994-től 1998-ig önkormányzati képviselő volt a cívisvárosban.

– A jó genetika is szerepet játszik a hosszú életben, de fontos az is, hogy mértékletesen éljünk. Továbbá a szerető család is elengedhetetlen, azaz, hogy olyan emberekkel legyünk körülvéve, akik tisztelnek, óvnak és hisznek bennünk, ugyanis az mindenképpen erősebbé tesz minket – emelte ki. Hozzátette, a mai napig imád főzni, születésnapja alkalmából is megfőzte a család kedvencét, az utánozhatatlan csülkös bablevest, amit évtizedek óta erdélyi módra készít.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában