Helytörténet

2023.12.23. 16:00

Az ország legnagyobb víztornyaként épült a „debreceni ufó” – fotókkal

Hatvan évvel ezelőtt helyezték üzembe a Víztorony utca tizenkétlábas óriását.

Bekecs Sándor

A városrész jelképe a fölé magasodó víztorony

Forrás: Napló-archív

Hatvan évvel ezelőtt, 1963. december 23-án (a Debreceni Vízmű Zrt. hivatalos adatai szerint) helyezték üzembe Debrecen második víztornyát a Tanács utcán (ma Víztorony utca). A 40 méter magas, és 3 ezer köbméter víz tárolására alkalmas, jellegzetes formája miatt debreceni ufóként is emlegetett, vasbeton szerkezetű létesítmény érdekes történetének eredtünk nyomába a jubileum alkalmával. 

Jávor Nándor, a debreceni városi tanács végrehajtó bizottságának korabeli elnöke a Hajdú-Bihari Napló 1960. január 1-i számában számolt be az arra az évre tervezett beruházásokról. Mint az a cikkből kiderül, 250 állami és 150 szövetkezeti lakás építése, valamint az Aranybika Szálloda tatarozása mellett tervezték egy új, a Nagyerdei Víztorony utáni második víztorony építését. 

– Az 1960-as esztendőben megkezdődik az új víztorony építése, amelyben kétezer köbméter vizet tudunk tárolni. Az építés munkálatai 1961-ben fejeződnek be. Az a tervünk, hogy 1961 nyarára már működjön is az új víztorony – nyilatkozta akkor Jávor. Ugyanezen hónap 22-i száma már arról ír: a tervezés folyamatban van. 

Debrecen víztorony haon
Egyedi tervezésű a víztorony
Forrás:  Napló-archív

Három hónapig állt az építkezése

A következő év első napján megjelent Napló-interjújában Jávor Nándor arról számolt be, hogy hozzákezdtek az új víztorony munkálataihoz. A február 15-i lapszám tudósítása szerint az 1960. augusztusában indult fejlesztésre ötmillió forintot fordítanak a város 1961-es beruházási keretéből. A munkálatokat az ÉM Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat végzi. A teljes tervdokumentáció elkészült, a kivitelezés 1962-re fejeződhet be.  
Tovább bogarászva a Hajdú-bihari Napló korabeli számait, ismét egy érdekes momentumra akadhatunk Debrecen második víztornyának építésével kapcsolatban. Az 1962. október 4-i szám egy beszélgetést közölt Gáspár Borisszal, a Magyar Beruházási Bank Hajdú-Bihar megyei fiókjának vezetőjével. 

Ebből kiderül: adminisztrációs és kommunikációs problémák miatt az építkezés három hónapig állt. A kivitelező és a tervező között lefolyt hosszú vita után is a tervtől eltérő technológiát kellett alkalmazni, úgyhogy az feltétlenül a beruházás elhúzódásához vezet – tette hozzá Gáspár Borisz. 

Felépül Magyarország legnagyobb víztornya! 

Vészesen közeledik a debreceni II. számú víztorony építésének befejezési határideje. A Vízművek már figyelmeztette is az építő vállalatot, nem tartja kielégítőnek az építkezés ütemét. Viszont az építők is védekeznek: a csúszó zsaluzás nem érkezett meg időben, májustól majd októberig jóformán alig haladtak előre, s ha lesz elmaradás, az emiatt adódik

– olvasható a Napló 1962. december 2-i lapjáról. Tehát az eredetileg 1961-re tervezett víztorony munkálatait az alapanyag-utánpótlás nehézségei is hátráltatták. Néhány nappal később viszont pozitív hírt is adott az építkezéssel kapcsolatban a hajdú-bihari napilap: Zoványi Árpád és Hetei Kálmán betonozó brigádok a harmadik negyedévben átlag 127 százalékot teljesítettek a víztorony kivitelezésénél. 

Debrecen víztorony haon
Panelházak épülnek a víztorony körül 1975-ben
Forrás: MTI-archív

A munkálatok előrehaladásáról az Észak-Magyarország is beszámolt 1963-ban. A május 31-i számban írnak arról, hogy már a befejező munkákat végzik a második debreceni víztornyon, amely közép-európai viszonylatban is a legnagyobbak közé fog tartozni. E tudósítást követően azonban ismét rossz hírről olvashattak az érdeklődők: a Napló július 27-i számában írta meg, hogy az új víztorony üzembehelyezése műszaki hibák miatt akadozik, a kivitelező és a tervező pedig egymásra mutogat.

Repedések a víztorony falain

Az alapozástól egészen a „kulcs átadásáig” igen gyakran jelentek meg tudósítások az építkezésről. Legutóbb a Napló 1963. augusztus 11-i számában, mint a távlati tervben felépülő új lakótelep „előretolt bástyája” „mutatkozott be” a víztorony az olvasóknak. Sajnos, ez az előretolt bástya nem nyugszik olyan szilárd alapon, mint azt az első pillanatban gondolnánk – olvasható a Napló 1963. augusztus 19-én megjelent számában. 

Ahogy a megyei napilap többször is utalt rá, műszaki hibák is hátráltatták a kivitelezést, amely az 1963-as esztendő közepére ütközött ki: a torony külső medencéjének rekeszfalán 10 végigmenő és 8 szakadozott repedés volt, tartályai a 100 százalékos terhelési próbát nem bírták ki.

A problémák feltárása, a megoldások keresése mellett pedig elkezdődött a felelősség megállapítása is. Az ügyet bonyolította, hogy a kivitelező vállalat — az ÉM Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat — „nyugodtan” néz a következmények elé, mert szerinte tervezési hibáról van szó. Az új tornyot az ÉM Mélyépítési Tervező Vállalat tervezte. Tehát a tervezőnek és kivitelezőnek is egy „gazdája” volt: az Építésügyi Minisztérium. „Az ügy a központi döntőbizottság elé került, ahol majd megállapítják, hogy ki a felelős a rossz építményért. 

Addig is egy 11 millió forintos költséggel – az eredeti határidőnél 5 hónappal később (1963. május 31.) — elkészült impozáns létesítmény nem szolgáltat vizet Debrecen városának, mert használhatatlan

– írta a Napló.

A kivitelező főépítésze és építésze került a vádlottak padjára

A felelősök felderítése kapcsán sokáig hiába kereste az ügyet vizsgáló Központi Döntő Bizottságot a lap, választ majd csak 1964-ben kapott. A március 8-i számban olvasható, hogy a kivitelező ÉM Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalatot kötelezték a hibák kijavítására, melyre az év június 30-ig kapott határidőt a vállalat. A vizsgálat ugyanis megállapította, hogy az átvételt eredetileg meghiúsító repedéseket mindenekelőtt a betonnak az előírtnál gyengébb minősége okozta. Mindezek után az ÉM Építőipari Főigazgatóság, mint a nevezett vállalat felügyeleti szerve, elrendelte a mulasztást elkövető dolgozók felelősségre vonását.

A vádlottak padjára végül Szatlóczki György építésvezető és Ruszkó Sándor főépítésvezető került. Az 1965. február 27-i Napló-szám arról tudósított, hogy a megyei bíróság megállapította, hogy Szatlóczki György nem gondoskodott a kellő fagyvédelemről, a szükséges felkészültség hiányára való tekintettel a munkát nem állította le, a figyelmeztetések ellenére folytatta a betonozást. A beton minőségét nem kísérte figyelemmel, kifejezett tilalom ellenére megterhelte az úgynevezett húzott gyűrűt.

 A vasbetonkúpos oldalfalat a tervtől eltérő alakban és jelentősen vastagabb vakolattal készítette. A megyei bíróság Ruszkó Sándor terhére rótta, hogy mint főépítésvezető nem kísérte kellő figyelemmel a minőség alakulását, nem ellenőrizte az alkalmazott technológia helyességét, és arra sem felügyelt, hogy a kivitelezési terv szerint dolgoznak-e. Tudtával és beleegyezésével készült a hideg időben a betonozás.

A bíróság jelentős értékű termékre vonatkozóan elkövetett, gazdálkodással kapcsolatos kötelességek megszegésében marasztalta el a vádlottakat. Szatlóczkit tíz hónapi, Ruszkót nyolc hónapi szabadságvesztéssel büntette. Egyben megállapította, hogy a vádlottak a kiszabott szabadságvesztés kitöltése alól közkegyelem folytán mentesülnek az 1963. évi 4. számú törvényerejű rendelet alapján. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként mérlegelte a bíróság, hogy nem egyedül a vádlottak voltak felelősek a történtekért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában