2023.11.28. 17:14
Konferenciával ünnepelték Debrecenben, hogy megérkezett a Tisza vize!
Nincs még egy olyan város Magyarországon, amely annyit tett a környezet védelméért és a fenntarthatóságért, mint Debrecen.

Papp László elmondta, a cívisváros az elmúlt hónapokban olyan témák kapcsán is a közérdeklődés fókuszába került, amelyek joggal merülnek fel egy város, egy térség dinamikus gazdaságfejlesztése során
Forrás: Czinege Melinda
Debrecen a Zöld Őrváros címmel rendeztek környezetvédelmi konferenciát a debreceni Csokonai Fórumban november 28-án. Gulyás István, műsorvezető, a rendezvény moderátora köszöntőjében kiemelte: a szervezők célja egy olyan beszélgetéssorozat elindítása, amely a város lakosságának mindennapjait érintő fontosabb témákkal foglalkozik, úgymint a környezetvédelem, természetvédelem és a jövőkép. A keddi esemény apropóját pedig egy jelentős mérföldkő szolgáltatta: elkészült a Civaqua-program első üteme, megérkezett a Tisza vize Debrecenbe.
Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében elmondta, a cívisváros az elmúlt hónapokban olyan témák kapcsán is a közérdeklődés fókuszába került, amelyek joggal merülnek fel egy város, egy térség dinamikus gazdaságfejlesztése során.

Forrás: Czinege Melinda
– Látjuk mi is a kihívásokat, nem dugjuk homokba a fejünket. Birtokában vagyunk annak a tudásnak, technológiának, amelyekkel a mi generációnk tehet azért, hogy természeti kincseinket megóvjuk a jövő számára – hangsúlyozta a városvezető. Megjegyezte, az elmúlt években számos, a város fejlődését szolgáló beruházás indult, de valamennyi megvalósítása során kiemelt hangsúlyt kapott a környezetvédelem és a fenntarthatóság. Mint fogalmazott, amikor a város gazdaságfejlesztő folyamatait elindították, nem estek a csőlátás hibájába, azaz abba, hogy a haladás oltárán áldozzák fel Debrecen és környezetének természeti kincseit. Ezt az első perctől világossá tették.
Ötvenéves álom vált valóra a Civaqua-program első ütemével
Papp László kiemelte, nincs még egy olyan város Magyarországon, amely annyit tett a környezet védelméért és a fenntarthatóságért, mint Debrecen.
A Civaqua-programmal ötvenéves álom vált valóra. Elkészült az első ütem, a Tisza vize megérkezett, már a Tócó medrében folyik. A következő ütemek eredményeként pedig olyan mennyiségű természetes vízkészlete lesz Debrecennek, amilyen korábban még soha
– mutatott rá a polgármester.
A városvezetés környezetvédelmi és fenntarthatósági programjai között említette még az Ültessünk 10 ezer fát Debrecenben elnevezésű programot, a városi tömegközlekedés zöld alapokra való átállítását; valamint a megújuló energia megtermelése és tárolása érdekében tervezett beruházásokat, mint a közintézmények energetikai korszerűsítése, napelemparkok létesítése.
A szürkevíz felhasználásának feltételeinek megteremtésével hatalmas lépést teszünk a felé, hogy az utánunk következő generációnak se kelljen aggódnia az ivóvízhiány miatt
– tette hozzá.
Fő feladatának a természeti értékek megóvását Debrecen vezetése
– Természeti környezetünk közös örökségünk, ami feladattal jár: jó, de lehetőleg még jobb állapotban kell örökül hagynunk gyermekeink, unokáink számára, mint ahogy kaptuk. Számunkra a kezdetek óta magától értetődő, hogy Debrecent úgy kell sikerpályára állítanunk, hogy közben aktívan teszünk környezetünk megóvásáért – hangsúlyozta Papp László. Megjegyezte, míg egyes, magukat civilnek kiadó szervezetek, emberek a környezetvédelemre hivatkozva támadnak mindent, ami a debreceniek érdekét és javát szolgálja, addig olyan cégek, vállalatok érkeznek a városba, amelyek számára valóban kiemelt szempont innovatív környezetvédelmi és fenntartható megoldások alkalmazása, mindezek mellett pedig aktív támogatói a város kultúrájának, oktatásának is.
Debrecen a Zöld Őrváros címmel rendeztek környezetvédelmi konferenciát
Fotók: Czinege MelindaA Környezetvédelmi Monitoring Rendszer Debrecen biztonságos jövőjének záloga
Papp László beszédében köszöntet mondott a Future of Debrecen mozgalom valamennyi önkéntesének, akik kezdeményezéseikkel, szemléletformáló programjukkal tesznek azért, hogy minél többekhez eljusson a zöld gondolkodás. Köszönetet mondott a Debreceni Egyetem professzorainak, tudósainak, akik segítő munkájának köszönhetően hamarosan élesedhet azt a Környezetvédelmi Ellenőrző Rendszert, amely egy gazdaságilag sikeres város biztonságos jövőjét biztosíthatja.
– Debrecen az otthonunk, ezért feladatunk, hogy óvjuk és megőrizzük az utókornak. Gyermekeink, unokáink megérdemlik, hogy olyan várost kapjanak örökül, mint amelyet mi is kaptunk elődeinktől. Úgy kell a haladás feltételeit megteremtenünk, hogy közben a környezetünkre is kellő figyelmet fordítunk: Debrecen egy Zöld Őrváros – zárta gondolatait Papp László.
A vízhiány az, ami a legtöbb kárral jár
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója köszöntőjében megosztotta, a vízgazdálkodás területén legjelentősebb kárral a vízhiány jár. Míg a villámárvizek 4 milliárd forint kárral járnak, addig a vízhiány – ha csak a 2022-es adatokat vesszük figyelembe – meghaladja a 2 ezer milliárd forintot évente.

Forrás: Czinege Melinda
– Debrecen viszonylag magasan fekszik, vízkészlete a lokális vízgyűjtőktől függ. Ezt javítja a Civaqua-program, amelynek következő ütemében eljut a Tisza vize a Nagyerdőhöz és a Fancsikai tavakhoz – mutatott rá.

Forrás: Czinege Melinda
A konferencia folytatásában dr. Dévai György, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar (DE TTK) Hidrobiológiai Tanszékének professor emeritusa, valamint dr. Aradi Csaba, a Future of Debrecen ökológus szakértője, Debrecen díszpolgára avatta be a hallgatóságot a Civaqua-program fél évszázados történetébe.

Forrás: Czinege Melinda
Ezt követően Zöld kihívások és lehetséges megoldások címmel tartottak pódiumbeszélgetést. Gulyás István, az M5 szerkesztő-műsorvezetőjének moderálása mellett osztotta meg gondolatait Láng István, dr. Lengyel Szabolcs, a Biodiverzitási, Vízgazdálkodási és Klímaváltozási Koordinációs Kutatóközpont tudományos tanácsadója, dr. Grigorszky István, a DE TTK Hidrobiológiai Tanszékének vezetője és Kóthay László vízépítő mérnök, volt vízügyi szakállamtitkár.
Végezetül Debrecen válaszai a zöld jövőért címmel prof. dr. Kéki Sándor, prof. dr. Szűcs István, valamint Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere tartott előadást a résztvevőknek. A konferencia valamennyi programjáról a következő napokban bővebb tudósítással is jelentkezünk a Hajdú Online oldalán és a Hajdú-bihari Napló hasábjain!