Advent

2023.11.08. 17:23

Megvan a döntés, hajdúsági fenyő lesz idén az ország karácsonyfája!

A hatalmas fenyőt még a '80-as években ültették el a fürdővárosban.

Haon.hu

Forrás: parlament.hu

Hajdúszoboszlóról érkezik idén Budapestre az ország karácsonyfája, ez a 24,5 méter magas fenyő díszíti majd az ünnepi időszakban a Kossuth teret, számolt be az Index az Országgyűlés Sajtóirodája nyomán.

hajdúszoboszló karácsonyfa
A szoboszlói fa lesz az ország karácsonyfája
Forrás: parlament.hu

Mint írták, a felajánlások már év elejétől folyamatosan érkeztek az ország minden tájáról. A beérkezett fényképek alapján idén 17 fenyőfát a helyszínen is megvizsgáltak, és alapos mérlegelés után döntöttek az ország karácsonyfáját megtestesítő fenyőfa Kossuth téri felállításáról.

A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és arányos forma, a kellően dús lombozat mellett a fa megközelíthetőségére, az elektromos vezetékek közelségére, az emelődaru és a szállítójármű helyigényére, valamint az utaztatás viszontagságaira is figyelniük kellett.

A szoboszlói fát még 1983-ban ültetett tulajdonosa, és az eltelt negyven esztendő alatt hozzávetőleg 24,5 méteresre nőtt, törzsátmérője 80 cm, súlya pedig több mint 5 tonna.

A lap emlékeztet: tavaly a Heves vármegyei Apcról érkezett az ország karácsonyfája, egy 18 méteres ezüstfenyő.

 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában