Iskola

2023.11.07. 18:03

Sikerrel zárult a Dorkász felzárkóztatási oktatási programja

Az oktatási programban résztvevő gyermekek 51 százaléka tudott integrálódni a többségi oktatásba.

Nagy Emese

Oktatás a Dorkász Szolgálat Alapítvány befogadóközpontjában

Forrás: Napló-archív

A Dorkász Szolgálat Alapítvány befogadóközpontjában élő hátrányos helyzetű menekült családok gyermekinek tanulmányait a járvány, szegénység és a háború is megakasztotta. Ennek érdekében tavaly szeptemberben az UNICEF partnerségében elindítottuk a felzárkóztató oktatási programunkat, amely az év végi osztályozó vizsgák alapján rendkívül sikeresnek bizonyult, hiszen a gyermekek 51 százaléka tudott integrálódni a többségi oktatásba – hangzott el kedden délután a befogadóközpontban szervezett sajtótájékoztatón, amin a résztvevők kifejtették, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük az elmúlt egy évben, továbbá az is kiderült, hogyan tudtak beilleszkedni a magyar iskolákba a menekült tanulók.

Komplex felzárkóztatás

A Dorkász Szolgálat által ellátott gyermekek a háború, a járvány és a szegénység következtében olyan mértékben lemaradtak tanulmányaikban, hogy komplex felzárkóztatásra volt szükségük ahhoz, hogy integrálódni tudjanak a helyi tanintézményekbe.

Magyarországon a törvény kimondja, hogy minden iskolaköteles gyereknek részt kell vennie oktatásban. A nálunk élő, Kárpátaljáról érkezett fiatalok többsége az iskolai alapismeretekkel nem volt tisztában. Nem jártak rendszeresen iskolába, így feladatunknak érezzük, hogy ezeket a hiányosságokat megtanítsuk nekik

– fogalmazott Lénárt-Muszka Attila, a Dorkász Szolgálat Alapítvány menekülteket felzárkóztató iskolájának igazgatója. Kiemelte, egy évvel korábban az volt a célkitűzésük, hogy a menekülni kényszerülő iskoláskorúak megkapják azt a szintű alaptudást, amely által mihamarabb állami tanintézményben tudják majd folytatni a tanulmányaikat.

Lénárt-Muszka Attila, a Dorkász Szolgálat Alapítvány menekülteket felzárkóztató iskolájának igazgatója és Varga Zsuzsanna, a Karácsony Sándor általános iskola igazgatója a keddi sajtóeseményen
Lénárt-Muszka Attila, a Dorkász Szolgálat Alapítvány menekülteket felzárkóztató iskolájának igazgatója és Varga Zsuzsanna, a Karácsony Sándor általános iskola igazgatója a keddi sajtóeseményen
Forrás: Kiss Annamarie

Fontos számukra a jövő

– Nem szűrtük őket, jöhetett bárki, volt olyan 14 éves, aki nem tudott írni-olvasni, így kihívás volt, hogy homogén osztályokat hozzunk létre. Meg kellett oldalunk, hogy ne legyenek nagy korkülönbségek a diákok között egy osztályban – emelte ki. Megjegyezte, örömmel töltötte el, hogy idén szeptembertől olyan intézményben folytathatták tanulmányaikat a tanulók – a Debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola, vagy a Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola Monostorpályi Úti Tagintézménye –, ahol a gyerekeket tárt karokkal, szeretettel várták – A diákjaink esélyt kaptak arra, olyan oktatásban vegyenek részt, ami egy olyan jövőt biztosít nekik, hogy meg tudják majd állni a helyüket az életben is – mondta.

Beilleszkedését elősegítő, stresszkezelő tréningek

Varga Zsuzsanna, a Karácsony Sándor általános iskola igazgatója kihangsúlyozta, a gyerekek megkapták azt az alaptudást a Dorkász „falain” belül, ami az integrálódáshoz feltétlenül szükséges.

Nagyon sikeresen és jól vették az akadályokat a gyerekek, illetve a pedagógusaink is megfelelő felkészítést kaptak arra, hogy ez az inklúzió működjön: beilleszkedését elősegítő, stresszkezelő tréningeken vettek részt

– tette hozzá. Leszögezte, a kezdeti beilleszkedéskor voltak olyan problémák, hogy a gyerekeket nehezen engedtél el a szülők nagyobb intézménybe, de hamar szembesültek azzal, a diákok szeretnek iskolába járni, nagyon jól érzik magukat. – Barátságok köttettek, sőt, vannak olyan diákok, akiknek a tehetséggondozásban is sikerült részt venniük – húzta alá, kiemelve: jelenleg az a küldetésük, hogy a hetedikes, nyolcadikos diákokban tudatosítsák a továbbtanulás fontosságát.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában