Szakmai napok

2023.10.12. 21:09

Információk tömkelegét kaphatják meg az Informatika Kar hallgatói

Haon.hu

Forrás: Debreceni Egyetem

A DNS-nyelvmodellekről és a bioinformatikáról, a mesterséges intelligencia egyetemi környezetben történő használatáról, valamint a biztonságos rendszertervezésről is hallhatnak előadásokat a 28. Informatikai Szakmai Napokon az egyetemisták - írja honlapján a Debreceni Egyetem. A kétnapos rendezvényen a hallgatók a DE Informatikai Kar húsz kiemelt céges partnerével ismerkedhettek meg, állásinterjúkon vehettek részt, és tájékozódhattak az elhelyezkedési lehetőségekről.

A kar szakmai kapcsolatainak népszerűsítése, a karrierépítési lehetőségek bemutatása a célja az őszi Informatikai Szakmai Napoknak. A rendezvényen az IK húsz céges partnere, valamint két egyetemi egység, az Innovációs Ökoszisztéma Központ és a SAP Kompetencia Központ mutatja be működési struktúráját, eddigi eredményeit.

Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának dékánja a szakmai napok csütörtöki megnyitóján azt mondta: az egyetem számára stratégiai szempontból kiemelt feladat a piacképes tudás átadása.

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara is együttműködik a nyolc vállalatot tömörítő Debrecen BSC Kerekasztallal, mellyel nemrég  közös angol nyelvű kurzust is indított. Kissné Nyéki Éva projektvezető szerint a vállalati együttműködésben kulcsfontosságú tényező a Debreceni Egyetem mint tudásbázis.

Jutkusz Lilla, a DE Innovációs Ökoszisztéma Központjának igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalmi, gazdasági és fenntarthatósági kihívások következtében megváltozott világban megnövekedett az igény az innovatív megoldások iránt.

A kar épületében elhelyezett standoknál húsz cég képviselői várják az egyetemistákat, akik hat partnervállalatnál próbainterjúkon is részt vehettek. A mintegy negyven szakmai előadáson a résztvevők egyebek mellett megtudhatják, milyen szerepet tölt be a mesterséges intelligencia a piackutatásban, betekintést nyerhetnek az informatikai hírszerzés rejtelmeibe, megismerkedhetnek  az egyetemen elérhető hallgatói önfejlesztő programokkal, az agilis módszertan alapjaival, de hallhatnak arról is, hogy mennyire hatékonyak a DNS-nyelvmodellek és a bioinformatika a rezisztens kórokozók elleni küzdelemben, illetve milyen jelentőséggel bír a MI technológia az SAP Kompetencia Központban.

Huszonöt, nemcsak helyi vállalat részvételével workshopokat is szervezett a kar, ahol az adatalapú működéssel és a céges szektorban megjelenő mesterséges intelligencia használatával, valamint mindezek felhőszolgáltatásokban történő alkalmazási lehetőségeivel is megismerkednek a cégek képviselői.

A Debreceni Egyetem Informatikai Kar kiemelt partnerei: DataExpert Services Kft., DATASUNRISE Kft.,  Deutsche Telekom IT Solutions, EPAM Systems Kft., Információs Hivatal, Lupus Consulting Zrt., Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Neuron Szoftver Kft., NI Hungary Kft., Nokia Solutions and Networks Kft., RDI 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában