Bejelentés

2023.09.04. 14:48

Debrecenben is gyártani fogja a CATL a nemrég bejelentett ultragyors akkumulátorait

Jövő évtől már az elektromos járművekben is elérhető lesz a fejlesztés.

Haon.hu

Forrás: illusztráció / Shutterstock

Kína mellett németországi és magyarországi üzemeiben is gyártani fogja nagy teljesítményű, gyorstöltésű Shenxing akkumulátorait a CATL – adta hírül a Reuters hétfőn. A hírt Gao Pengfei, a vállalat főmérnöke jelentette be a mücheni IAA autókiállításon.

Mint elhangzott, az akkumulátort 2023 végétől sorozatban gyártják Kínában, 2024-től pedig elektromos járművekben is elérhető lesz. Mint a hírügynökség írja, Pengfei nem tért ki az európai gyártás ütemezésére, azt nyilatkozta, hogy a régióban még nem kötöttek átvételi megállapodást a vevőkkel.

Ahogy arról a Haon is beszámolt, a CATL augusztusban jelentette be legújabb fejlesztését, amely mintegy 10 perc töltéssel, akár 400 kilométer megtételére is alkalmas.

Mivel a kínai vállalat debreceni üzeme a cég korábbi közlései szerint leghamarabb 2025-ben kezdi meg a gyártást, természetesen nem is lehetett számítani arra, hogy ennél korábban legördüljenek a hazai gyártósorról a Shenxingek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában