Ifjúsági polgármestert választottak

2023.06.20. 20:00

Hajdúnánáson a fiatalok döntenek arról, milyen programot szeretnének

Negyedik ciklusát kezdte meg a hét éve indított Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat.

Rékasi Benedek (b3), a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium diákja lett Hajdúnánás negyedik ifjúsági polgármestere

Forrás: önkormányzat-archív

Helyi fiatalokból álló szervezet segíti Hajdúnánás város fiataljainak életét immár hetedik éve. A napokban választották meg a város Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzata (GYIÖK) negyedik ciklusának új képviselőit és polgármesterét. A kezdeményezés célja egy olyan, fiatalokból álló közösség kialakítása, amely egyrészt képviseletet, érdekvédelmet szolgál a diákok számára a helyi közéletben, másrészt pedig lehetőséget kínál olyan programok, események kezdeményezésére, amelyet a diákok szerveznek meg és bonyolítanak le.  

– 2016-ban a város elhatározta, hogy egy ifjúsági koncepciót készít az elkövetkező tízéves időszakra, amit az önkormányzat helyi fiatalok – 12-25 éves kor közötti általános- és középiskolások, valamint egyetemisták – bevonásával alkotott meg – idézte fel a kezdeteket Csiszár Imre, az ifjúsági ügyekért felelős alpolgármester. Ennek egyik fontos része volt, hogy létrejöjjön a GYIÖK. A kezdeményezés lényege, hogy az előbbiekben említett korcsoportba tartozók választók és választhatók a testületbe. A választási eljárás pedig hasonló, mint a hagyományos önkormányzati választásoknál: a diákoknak egy meghatározott számú ajánló aláírást kell gyűjteniük a jelöltséghez, majd a jelöltekre az oktatási intézményekben és a polgármesteri hivatalban szavazhatnak.  

Csiszár Imre, az ifjúsági ügyekért felelős alpolgármester és Szólláth Tibor polgármester a fiatalokkal
Forrás: önkormányzat-archív

Az alpolgármester kérdésünkre kifejtette:

a GYIÖK egyrészről segíti a városi önkormányzatot a fiatalokat érintő döntések meghozatalában, másrészt pedig helyi diákok, hallgatók tudnak saját közösségük számára olyan programokat szervezni, ami leginkább megfelelő nekik.

– Az önkormányzat mindehhez rendelkezésre bocsát egyfelől egy pénzügyi keretet a programok megvalósításához, másfelől pedig biztosítja a szükséges tárgyi, infrastrukturális feltételeket. Ilyen például az ingyenes terem-, illetve irodahelyiség-használat - sorolta. Hozzátette: a kezdeményezés a meghatározott funkcióját sikeresen betölti, fiatalok aktív közössége alakult Hajdúnánáson. Van olyan egykori ifjúsági polgármester, aki most az egyik városi bizottságban lát el feladatokat.  

Szabadon dönthetnek arról, milyen programokat szeretnének 

A fiatalok teljesen szabadon dönthetnek, gazdálkodhatnak a rendelkezésükre bocsátott erőforrásukkal. Úgy gondoljuk, hogy akik vállalkoznak erre a megbízatásra, azok azért teszik, mert jobbá szeretnék tenni a saját nemzedékük életét itt helyben. A városi önkormányzatnak támogató feladata van ebben az együttműködésben

– emelte ki Csiszár Imre. 

Rékasi Benedek ifjúsági polgármesterként, valamint Antal Kinga, Balogh Eszter, Béres Bianka, Farkas Ferenc, Kónya Zsombor, Kovács Dávid, Rózsa Liliána és Sanyó Petra a következő két évre arra kaptak bizalmat társaiktól, hogy az önkormányzat által biztosított anyagi és egyéb támogatásokat a helyi diákság javára fordítsák.

Szólláth Tibor és Rékasi Benedek
Szólláth Tibor és Rékasi Benedek
Forrás: önkormányzat-archív

Hajdúnánás ifjúsági polgármestere egyébként a helyi Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium 11. évfolyamos tanulója és az iskolai diákbizottság tagja. – Polgármesternek csak én indultam, képviselőnek viszont többen is jelentkeztek. Ez az első alkalom, hogy a testület munkájában részt veszek – tudtuk meg Rékasi Benedektől.

Bekecs Sándor 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában