Beruházás

2023.05.16. 12:48

Termelői piacot adtak át Bárándon – fotókkal

A mintegy 100 millió forintból megvalósult beruházás több funkciót ellát a településen.

Kedden adták át az elkészült épületet

Forrás: Molnár Péter

Termelői méz, házi kenyér és pékáru, paprikakrémek és savanyúságok, száraztészta, textiltermékek – csak néhány helyben előállított portéka, ami az arra járókat várta május 16-án, kedden a bárándi termelői piacon. A beruházás hivatalos átadására ünnepséget szervezett a község önkormányzata, s nem is csoda: jelentős szerepe lesz a kistelepülés életében ennek a többfunkciós épületnek, melyet a Vidékfejlesztési Program mintegy 94 millió forintos támogatásából, valamint a bárándi önkormányzat 5,5 millió forintos saját forrásából valósítottak meg.

A jövőt jelentheti a fejlődés

Az átadóünnepségen megjelenteket elsőként Kovács Miklós polgármester köszöntötte, és felidézte a beruházás történetét.

 A település első embere úgy fogalmazott, ezzel a fejlesztéssel hármat ütöttek egy csapásra, hiszen a termelői piac azon túl, hogy helyszínt biztost a helyben, rövid ellátási láncon árusított termékek értékesítésére, közösségi térként rendezvények helyszíneként is funkcionálhat a jövőben, harmadsorban pedig a területen kialakított üzlettel bevételi forrást is jelent a településnek.

Termelői piacot adtak át Bárándon
Kovács Miklós, Báránd polgármestere
Forrás: Molnár Péter

A polgármester hozzátette, a megújult épületnek korábban több, ideiglenes szerepe volt, de most a felújítással végleges funkcióját töltheti be. Kovács Miklós elmondta, a piacfejlesztési beruházás megvalósítása nem volt teljesen zökkenőmentes, hiszen többszöri áttervezés és közbeszerzési eljárás előzte meg a munkálatok megkezdését. Hozzátette, mindezen nehézségek után fellélegezhettek, hiszen a beruházás kivitelezése már gyorsan és tervszerűen haladt. Báránd polgármestere köszöntőjében rámutatott arra, hogy a vidéki kistelepüléseken megvalósuló fejlesztések a megmaradást jelenthetik, megakadályozhatják az elvándorlást.

Minden adott a sikerhez

Az ünnepségen részt vett Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője is, aki köszöntőjében kiemelte: Bárándon minden meg van ahhoz, hogy a település sikeres legyen. Felidézte, hogy a községben több fejlesztés megvalósulhatott az elmúlt évek alatt, példának hozta az intézmények megújulását, az utak korszerűsítését, a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését. 

A piacfejlesztéssel kapcsolatban hangsúlyozta: a mai világban hiába terjedt el az internetes vásárlás, a személyes találkozóknak helyszínt biztosító piacnak létjogosultsága, és közösségformáló szerepe van.

Bodó Sándor 
Forrás: Molnár Péter

– Báránd épületállománya, a település képe jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban – erről már Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke beszélt az ünnepségen. Hangsúlyozta a bárándi termelői piac fejlesztésének szükségszerűségét, és mint mondta, az ott árusított termékek egészségesek, helyben termelt jó minőségű, versenyképes áruk. 

Néhány számadattal ismertette a vármegyét jellemző piacfejlesztési projektek arányát: 37 piac újulhat meg, ebből 27 Vidékfejlesztési Program támogatása révén, öt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), és öt a TOP Plusz pályázatok keretében. Elmondható, hogy a vármegyei települések mintegy felében megújult piac várja a vásárlókat, termelőket.

 Pajna Zoltán említést tett arról is, hogy a következőben az útfejlesztés kap hangsúlyt Bárándon, hiszen mintegy 200 millió forintot fordítanak e célra a településen.

Pajna Zoltán
Forrás: Molnár Péter

Előny az önellátás

A magyar kormány 2010-ben indította el a vidékei településeket érintő piacfejlesztési programot, melynek eredményeként 2012 óta megháromszorozódott a termelői piacok száma Magyarországon, és több mint négyszer annyi az őstermelők aránya. Ezt azt jelenti, hogy jelenleg több mint 350 termelői piac van hazánkban, és több mint 20 ezer őstermelő

– hívta fel a figyelmet az ünnepségen Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár. 

Nobilis Márton
Forrás: Molnár Péter

A politikus emlékeztetett arra, hogy a járványhelyzet és a szomszédságunkban kitört háború milyen nehézséget jelentetett Magyarországnak, és hangsúlyozta a helyi gazdaság, a helyben megtermelt élelmiszer jelentőségét. – A COVID és a háború is felhívta a figyelmet arra, hogy fontos az önellátás, fontosak a helyi piacok – emelte ki, hozzátéve, nem veszíthetjük el a termelési és kereskedelmi tudást. Úgy fogalmazott: a termelői piac a magyar élelmezésbiztonság megteremtésének egyik alapja lehet, fontos, hogy önellátóak maradjunk.

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában