Turizmus

2023.04.24. 15:01

Vonzó turisztikai célponttá tennék Debrecent és környékét a külföldi és a belföldi vendégek számára egyaránt

A 2023-as turisztikai szezon szervezeti átalakulással kezdődött a VisitDebrecennél, ugyanis a cég élére Mészáros Réka került, míg a turisztikai igazgató Tóth-Megyesi Enikő lett.

Vonzóvá akarják tenni a várost

Forrás: Napló-archív

Az újítás célja a Főnix Rendezvényszervező Kft. és a VisitDebrecen mielőbbi összeolvadásának előkészítése, mellyel a jövőben szeretnék még hatékonyabbá tenni a két szféra, a kultúra és a turizmus közti együttműködést - olvasható a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. portálunkhoz eljuttatott közleményében.

– Az erőforrások összeadásával azt szeretnénk elérni, hogy láthatóvá tegyük azokat a természeti, épített és kulturális értékeinket, sporteseményeinket és gasztronómiai kínálatunkat, melyek mindenki számára világossá teszik azt, hogy Debrecen egy nagyszerű hely, ahol érdemes nemcsak egy hétvégét, hanem akár egy hetet is eltölteni. Debrecen és környéke gazdag programkínálata a belföldről és a külföldről érkezők számára is egyaránt vonzó turisztikai célponttá kell, hogy váljon! – mondta Mészáros Réka ügyvezető.

A VisitDebrecen igazgatói feladatait Tóth-Megyesi Enikő vette át. Mint írják, a szakember neve nem ismeretlen a hazai turizmus világában, közel két évtizeden át dolgozott Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában és vett részt a város turizmusának fejlesztésében. Szerepe volt az elmúlt évek turisztikai fejlesztéseinek előkészítésében, a belföldi és a beutazó turizmus erősítésében, mindemellett folyamatos és jó kapcsolatot ápol mind a nemzeti turizmusirányítás, mind a helyi turisztikai élet szereplőivel.

A két cég összeolvadását követően, a Főnix Rendezvényszervező Kft. feladataiban kiemelt szerepet kapnak a várost meghatározó turisztikai törekvések, így a jövőben a VisitDebrecennel közösen szeretnék tovább erősíteni és láthatóvá tenni azt a komplex turisztikai kínálatot, mely Debrecen, mint négyévszakos úti cél pozícióját növeli mind a szabadidős, mind a hivatásturizmus terén.

Debrecen és környéke az év minden napján kínál lehetőséget a kikapcsolódásra. A város kulturális intézményei, mint a modern művészetek otthona a MODEM, a több helyszínen működő Csokonai Színház, az emblematikus Debreceni Református Nagytemplom, a Munkácsy trilógiával rendelkező Déri Múzeum vagy az idén százéves Kodály Filharmónia csak néhány azok közül a kulturális exportértékekből, melyeket meg kell ismertetni országon belül és kívül is az emberekkel. A szabadidős programlehetőségek, mint a Zoo Debrecen, a Sziget-kék tematikus park, az Agóra Tudományos Élményközpont és Zsuzsi Erdei Vasút egész évben minőségi, közösen töltött időt és kikapcsolódást kínál a családok számára. Mindezek mellett az Aquaticum Debrecen komplex, többgenerációs kínálata, a Debreceni Sportcentrum modern sportlétesítményei és a város nemzetközi sportversenyei, a konferenciák, céges rendezvények számára is ideális szállodák, nem utolsósorban az egész évet lefedő színes programkínálat a Campus Fesztiváltól a Virágkarneválon át a Debreceni Adventig egyedülálló élményeket kínál az utazni szeretők számára.

Debrecen térsége további különleges adottságokkal rendelkezik, melyek az itt tartózkodás élményét növelik. Európa legnagyobb fürdőkomplexuma Hajdúszoboszlón, az UNESCO Világörökség részét képező, idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park, és az elbűvölő Tisza-tó, mely az elmúlt évek turisztikai beruházásainak is köszönhetően a természetközeli és aktív élmények kedvelői számára első számú utazási célponttá vált, csak az ismertebbek a régió sokszínű turisztikai palettájáról.

Hozzátették, a Főnix Rendezvényszervező Kft. égisze alatt a VisitDebrecen célja a jövőben a korábbi években elkezdett tudatos turisztikai márkaépítés folytatása, a belföldi piacon végzett újrapozícionálással a város több lábon álló turizmusának erősítése, és a desztináció menedzsment területén a belföldi, valamint a főbb küldőpiacokról érkező beutazó szabadidős turizmus további fejlesztése. A menetrend szerinti légijáratok mind a szabadidős céllal érkező vendégek, mind a hivatásturizmus növekedő tendenciájához hozzájárulnak, s további potenciált jelentenek a város turizmusában. A rendezvényturizmus mellett a wellness, a sport, és a vallási turizmus is jelentős a városban. Meghatározó szerepe van az üzleti utazási ágazatnak, valamint kedvelt city break helyszín Debrecen, ahonnan indulva tartalmas és egyedi élményeket szerezhetnek a látogatók a térségben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában