Virágvasárnap

2023.04.02. 17:17

Barkaágon szentelt vizet, szívükben áldást vihettünk haza a debreceni főtérről vasárnap

Virágvasárnap hozsánnázás töltötte be a debreceni főteret, jó tudnunk, hogy ez kétarcú kifejezés.

Jézus Krisztus dicsőséges jeruzsálemi bevonulására emlékeztek virágvasárnap délután a Református Nagytemplom előtt

Forrás: Kiss Annamarie

Jézus Krisztus dicsőséges jeruzsálemi bevonulására emlékeztek virágvasárnap délután a Református Nagytemplom előtt imával, verssel, énekkel. A tízéves hagyomány idei alkalmát – az egykoron még böjti időszakban is engedélyezett – lánytánccal, a látványos karikázóval nyitotta a több helyi néptánccsoport tagjaiból összeállt Ökumenikus Debreceni Néptáncegyüttes Leánykara. Papp László polgármester örömét fejezte ki, amiért a különböző felekezetekből érkezők meg tudják találni az alkalmat, amikor együtt tudnak lenni és közösen készülni a kereszténység legnagyobb ünnepére. Ez az esemény is megmutatja a város egységét, vallás és hit iránti elkötelezettségét. 

A húsvét a feltámadás dicső, szent ünnepe. Debrecen jó néhányszor feltámadt már a poraiból, és egyre erősebb lett, a város címerében látható főnixmadár ezt szimbolizálja. A kereszténység legnagyobb ünnepére készülve ez is legyen a lelkünkben 

– fogalmazott a városvezető, majd áldott ünnepet kívánt.

Ezután történelmi egyházaink elöljárói álltak a mikrofonhoz. Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája énekkel szolgált. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Máté evangéliumából idézte azt a részt, amely leírja, hogyan vonult be Jézus Jeruzsálembe. 

Hozzáfűzte: a gyermekek akkor a templomban ugyanazt skandálták, amit a felnőttektől hallottak: hozsánna Dávid fiának. Óriási felelősség a felnőttnek bármit is mondani, tenni, mert vagy jó példával járunk elöl, vagy hamissal. Virágvasárnap, amikor a hozsánnázás betölti ezt a teret, jó tudnunk, hogy ez kétarcú kifejezés. Elsősorban segítségkérés az Úrtól, hogy legyen üdvösségünkre. Istendicséretté az idők során alakult. Jézust megilleti a segítségkérés és a dicsőítés egyaránt. Ez a kétarcúság az, amivel a nagyhétnek nekiindulunk. Segítségül kell hívnunk életünk nyomorúságaiban, keresztútjain és egyedül őt dicsőíthetjük, aki meg is oldja a legnagyobb nehézségeinket – zárta.

 

Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyés püspök imádkozott, majd megáldotta a barkákat, amelyeket a néptáncosok osztottak szét. 

A jelenlévők az áldott ágakkal a kezükben indulhattak a virágvasárnapi keresztút különböző állomásaira, ahol lelkészek, – a X. Színházi Olimpiához kapcsolódván – más városból érkező neves színművészek, zenészek szolgáltak, köztük Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, Dánielfy Gergely színész, énekes és Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész. 

HaBe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában