2023.02.15. 18:31
Széles Diána: „a hősök közöttünk élnek, 16 ember köszönheti nekik az életét”
Az alpolgármester is köszönetet mondott a speciális mentőknek, akik nemrég tértek haza a törökországi földrengés helyszínéről.
Forrás: Facebook / Széles Diána
Széles Diána és Pósán László is köszöntötte a debreceni hősöket, akik a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportjában és a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatában tevékenykedtek a törökországi földrengés helyszínén. A politikusok hálájukat fejezték ki az önkénteseknek az áldozatvállalásukért.
Beszélve velük valóban úgy érzi az ember, hogy a hősök közöttünk élnek, hiszen 16 ember köszönheti nekik az életét. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
– írta szerdai bejegyzésében Széles Diána alpolgármester a Facebookon, ahol név szerint is megemlítette a mentőakció hajdú-bihari résztvevőit.
A debreceni speciális mentők, akiknek hálával tartozunk: Balogh Zsolt, Sitkei Zoltán, Kovács Ilka és Níla, Katona Mihály, Kemecsei Csaba, Hegedűs Gábor, Farkas Péter és Zsozsò, Juhász Márton!