2023.02.25. 07:00
Debreceni történész: semmilyen áldozattól nem riadt vissza a kommunista rezsim
A Rákosi Mátyás nevével fémjelzett időszak volt hazánk huszadik századi történetének egyik legsötétebb periódusa.
A legkevésbé dokumentált eszköz volt a politikai rendőrség működése
Forrás: Illusztráció: MW-archív
Az eredeti, marxista ideológia szerint a kommunizmus lett volna a tökéletes társadalmi és politikai berendezkedés, amely a teljes és totális egyenlőséget valósítja meg a Földön. Amiket ma kommunista rezsimeknek, rendszereknek mondunk, azok valójában államszocialista rendszerek voltak, amelyekről úgy gondolták, hogy ezek majd egy lépcsőfokot jelenthetnek a tökéletes kommunista államberendezkezdések felé – fogalmazta meg kérdésünkre Püski Levente, a Debreceni Egyetem tanára. A történészprofesszort a kommunista áldozatok emléknapja alkalmából kérdeztük.
Forrás: Napló-Archív
Joggal mondható, hogy ezek mégiscsak kommunista rezsimek voltak, hiszen kommunista pártok hozták létre, kommunista politikai erők valósították meg, építették ki őket
– fejtette ki az államszocialista berendezkedésekről. Ezek a totalitárius diktatúrák a hagyományos politikai diktatúrától abban különböztek, hogy a diktatúra nem csupán a politika szférájára, hanem a társadalom, a magánélet és a közélet szinte minden területére kiterjedt. Ideológiai alapja azt fogalmazta meg, hogy az új rendszer építése során semmiféle áldozattól, akár emberáldozattól sem lehet visszariadni; a vélt vagy valós ellenfelekkel, ellenségekkel szemben mindenféle erőszakot lehet alkalmazni és be lehet vetni. Ezt az ideológiai tételt ültették át a szovjet állam politikai gyakorlatába, ami végül Sztálin időszakában teljesedett ki.
Ekkor már áldozatok millióiról lehetett beszélni, akiket különböző koholt vádak, indokok alapján vagy meggyilkoltak, vagy kitelepítettek Szibériába, a Gulágokra, vagy elhurcoltak.
Kovács Béla elhurcolása volt a kezdet
A Magyar Országgyűlés 2000-ben fogadta el azt a határozatot, amely február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.
– Ha a történetet Kovács Béla oldaláról nézzük, akkor ez egy szomorú, tragikus történet. De itt azért többről van szó. Ami vele történt, annak bizonyos értelemben tágabb politikai súlya és politikai jelentősége is volt – fogalmazott Püski Levente.
Mint kifejtette, 1947 azért is jelentős hazai szempontból, mert a köztudatban sokáig az élt, hogy Magyarországon azért jött létre a második világháború után egy szovjet típusú rendszer, mert itt tartózkodtak a szovjet csapatok. Ez részben igaz is, de volt még egy tényező, amely ebben óriási szerepet játszott: Magyarország a világháború végére vesztes országként nagyhatalmi ellenőrzés alá került és szuverenitásában korlátozott ország lett. Ennek kellett volna megszűnnie a békeszerződés ratifikációjával 1947. szeptemberében.
– Az 1947. február-szeptember volt az a periódus, amikor Magyarországon a Kommunista Párt, és velük együttműködve a szovjet hatóságok, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetése olyan helyzetet akart kialakítani Magyarországon, amelynek eredményeként az országban bevezethetővé válhat majd ez a szovjet típusú államberendezkedés – mutatott rá. Ennek a folyamatnak volt a nyitánya Kovács Béla letartóztatása, amelyet olyan események követtek, mint Nagy Ferenc miniszterelnök emigrációba kényszerítése, a Független Kisgazdapárt szétverése („szalámitaktika”) és általában véve minden olyan politikai erő felszámolása, minden olyan politikus emigrációba kényszerítése, vagy visszaszorítása, letartóztatása, akik bármilyen módon is veszélyeztethették a kommunisták politikai rendszerátalakító terveit és elképzeléseit.
Forrás: MW-Archív
Fontos üzenete van ma is az emléknapnak
A történészprofesszor elmondta, Magyarországon 1949-től egészen az 1980-as évek végéig szovjet típusú államszocialista berendezkedés volt, azonban annak különböző változatai jelentek meg. A sztálinista diktatúra legkiépültebb időszakát az 1949-53 közötti, Rákosi Mátyás nevével fémjelzett periódus foglalja magába.
Ez volt a huszadik századi magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. A Rákosi-diktatúra volt az, amikor szinte nem volt olyan társadalmi osztály vagy réteg, amelyet ne érintett volna hátrányosan, vagy súlyosan negatív módon ez a diktatúra. A párttagok egy széles csoportja is ideérthető
– emelte ki. Több mint egymillió ember volt az, aki ellen bírósági eljárást indítottak és több százezreket ítéltek el koholt vádak alapján. Nem véletlenül jelenik meg ekkor a politikai emlékezetben a koncepciós per fogalma.
– A bírósági pereken túl sokféle más eszközt is bevetettek. Ilyenek voltak az internálások, a kitelepítések, kényszerlakhelyre való áttelepítések (Hajdú-Bihar megyében ilyen volt például Borsóspuszta és Tedej is) – sorolta Püski Levente. A legkevésbé dokumentált pedig az erőszakszervezetek, különösképpen ezek kulcsintézménye, a politikai rendőrség (a köztudatban ÁVÓ néven fennmaradt államvédelmi hatóság) emberei által alkalmazott erőszak, elnyomás és megfélemlítés.
Úgy gondolom, hogy ennek az emléknapnak van egy szélesebb mértékű üzenete is, amely túlmutat a politikai eseményeken. Ez az üzenet pedig a diktatúrák, a szovjet jellegű, kommunista típusú diktatúrának és a politikai erőszaknak az elutasítása; az emberi élet, méltóság és a nemzeti önrendelkezés védelme. Ezen értékek azok, amelyeket leginkább hozzá lehet kapcsolni napjainkban ehhez az emléknaphoz
– fogalmazott a Debreceni Egyetem tanára.
Bekecs Sándor
