2022.12.19. 16:08
Egy kislány gyógyulásáért több mint 400 ezret sportoltak össze Létavértesen
A Létavértes SC Zumba szakosztálya jótékonysággal egybekötött évzáró rendezvénnyel búcsúzott.
Rebeka és édesanyja
Forrás: Kővári Krisztián / városháza
Az Arany János Iskola tornacsarnokában tartott eseményre a Létavértesi Zumbarátnők csapata meghívta a környékbeli barátokat is. A kétórás erőnléti és zumba edzést a székelyudvarhelyi Gergely Lóránt tartotta.
A bevételt és az adományokat a székelyhídi négyéves Rebekának gyűjtötték, aki Arnold Arnold Chiara szindrómával született, amivel már egynapos korában meg kellett műteni, majd négy és fél hónapos korában shuntöt kapott.
Rebeka folyamatos fejlesztésben részesül, és ennek költségeihez járultak hozzá a rendezvényt támogatók. Debrecen, Karcag, Kisújszállás, Nyíregyháza, Nyíradony, Monostorpályi, Szalacs és Létavértes sportolóinak, lakosainak felajánlásából a nap végére 420 ezer forint gyűlt össze – tudtuk meg a rendezvény szervezőjétől Tótfalusiné Bubrik Beátától, aki elmondta, hogy a hétvége óta többen is megkeresték, jelezve, hogy támogatni kívánják a kislány gyógyítását.
Turóczi Barnabás