Advent

2022.12.20. 15:35

A debreceni betegekhez és az emlékezet helyére is jutott a betlehemi lángból

Karácsonyhoz közeledve azokra is gondoltak a szervezők, akik munkájuk vagy betegségük miatt nem tölthetik otthon a szentestét.

Forrás: Czinege Melinda

Miután Debrecen adventi koszorújának negyedik gyertyáját a betlehemi lánggal gyújtották meg a napokban, kedd délelőtt fontos küldetés miatt kelt útra a sokat látott mécses. A szervezők célja az volt, hogy karácsony hetében ez a láng olyan helyekre is eljusson, ahol a dolgozók és ápoltak a családjuktól és otthonuktól távol kénytelenek tölteni a szentestét. Első állomásként a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Gyermekgyógyászati Klinikáján Széles Diána alpolgármester, Szabó Tamás, a klinika igazgatója és Baráthné Szalánczi Tímea klinikai lelkész fogadták a betlehemi lángot.

A betlehemi láng útja a Hospice-Palliatív Terápiás Osztályra vezetett tovább, ahol Pogácsás Ildikó főnővér, Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke és Gál Judit református kórházlelkész volt jelen. A hagyományoktól eltérően idén a Debreceni Köztemető kápolnáját is az ünnepi láng világíthatta be, ahol Bódor Edit egyházügyi referens és Mózes Dávid, az AKSD Kft. szolgáltatási igazgatója fogadta a szeretet szimbolikus lángját.

Az ünnepi átadások helyszínein közreműködtek a 43. Főnix Cserkészcsapat képviselői és a Debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai.

Két évtizedes hagyomány

A Betlehemi Születés Templomának örökmécseséről meggyújtott lángot 2003 óta a 43. Főnix Cserkészcsapat cserkészei hozzák el Bécsből Debrecenbe egy speciális mécsesben.  A továbbított láng, a béke lángja azt is jelképezi, hogy akárcsak a lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani.

Idén a Jézus születésének helyéről érkező láng összekapcsolódott az Ady Endre Gimnázium alatt és udvarán feltárt ferences kolostor alapítása 700. évfordulójával, ezért a betlehemi láng az Ady Endre Gimnázium elé érkezett meg, tovább adván az advent szentségét és üzenetét a fiataloknak.

A negyedik adventi gyertya a betlehemi lángról gyulladt meg a Debreceni Református Nagytemplomban, ahonnan több száz ember vihette otthonába a béke lángját.

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában