Környezetvédelem

2022.10.15. 09:43

Kidolgozzák Debrecen karbonsemlegességének tervét

A geotermikus, a napenergiát és a biogáz-alapú energiát is bevonják az ipari termelésbe.

A feladat lényege a debreceni ipari parkokban és iparterületeken működő, valamint a betelepülni kívánó gazdasági szereplők segítségével végső soron a város és térségének karbonsemlegessé tétele

Forrás: Illusztráció, MW-archív

Egy budapesti cég készíthet karbonsemlegességi dokumentumokat a debreceni önkormányzat részére, nettó 83 millió 800 ezer forintért – áll az október 13-ai Közbeszerzési Értesítőben.

Mint részletesen kifejtik, olyan Karbonsemlegességi Tanulmány (KT), Karbonsemlegességi Koncepció (KK) és Karbonsemlegességi Akcióterv (KA) előkészítése, létrehozása és egyeztetése a feladat, mely meghatározza, hogy hogyan válhatnak a debreceni ipari parkok, iparterületek és vállalataik 2050-re karbonsemlegessé.

Kiválasztott forgatókönyv alapján

A Karbonsemlegességi Tanulmány meghatározza és lebontja a víziót, a célokat, feltárja a jelenlegi helyzetet, viszonyokat, adottságokat és lehetőségeket, tehát a város és térsége kínálatát, elemzi a kiemelt témák helyzetét, azonosítja a kereslet és a kínálat közti különbséget, kidolgozza a jelenlegi helyzetből a célok eléréshez szükséges lehetséges forgatókönyveket és vizsgálja ezek várható környezeti hatásait. A forgatókönyveket egyezteti az önkormányzattal és az általa javasolt érdekeltekkel, fórumokkal.

A kiválasztott forgatókönyv alapján a nyertes Karbonsemlegességi Koncepciót, majd Karbonsemlegességi Akciótervet (konkrét lépéseket, akciókat) határoz meg a célok elérésére, mely priorizált akciókhoz erőforrásokat, határidőket, felelősöket, módszereket és eszközöket javasol; továbbá kidolgozza az előrehaladás számszerűsíthető indikátorait, és javaslatot tesz az akcióterv megvalósításának jelentéstételi, mérési, monitoring (kiemelten: környezeti monitoring), értékelési, hatásvizsgálati és akcióterv-módosítási rendszerére. Javaslatot tesz az akcióterv koordinált megvalósításának és nyomon követésének folyamataira, feladataira, felelőseire, ütemezésére, intézményrendszerére és a megvalósítás karbonsemlegességi együttműködés támogatását célzó tevékenységeire is.

A feladat lényege a debreceni ipari parkokban és iparterületeken működő, valamint a betelepülni kívánó gazdasági szereplők segítségével végső soron a város és térségének karbonsemlegessé tétele.

Tematikus szempontból elsősorban (de nem kizárólagosan) az input karbontartalom csökkentésére, ezen belül is elsősorban az energiaellátás karbonsemleges, illetve ideális esetben karbonmentes működésére és ennek környezeti hatásaira kell, hogy koncentráljon.
Területi szempontból a nagyfogyasztók, tehát az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet, a Déli Ipari Park és a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park területén működő és betelepülő vállalatok mellett a Debrecen területén működő egyéb nagy fogyasztók kereslete jelenti a fókuszt, a kínálati potenciál felmérése érdekében kitekintéssel Debrecen város közigazgatási területére és térségére is. E térségi kitekintés az energiaellátás és más infrastruktúrák karbonsemlegességben betöltött központi szerepe miatt is lényeges, a térség összehangolt és fenntartható működése érdekében.

Kiegyensúlyozási és tárolási lehetőségek

Időbeli szempontból a projekt a közeli jövő mellett középtávú és a hosszútávú feladatokra is kell, hogy fókuszáljon. A karbonsemleges átmenet megteremtése a nagy rendszerek és infrastruktúrák inerciájából fakadóan hosszú időt vehet igénybe, ugyanakkor a lépéseket mielőbb meg kell kezdeni. A debreceni ipari parkok, iparterületek és vállalataik karbonsemleges működésének legkésőbb 2050-re meg kell valósulnia – a helyi stratégiának megfelelően.

A legfontosabb téma az energiaellátás karbonsemlegesítésének szakmai előkészítése. Ennek megvalósítását négy altémában szükséges tárgyalni: a geotermikus energia, a napenergia, a biogáz-alapú energia termelési lehetőségek; továbbá az energia-kereslet és -kínálat időszakos eltéréséhez kapcsolódó kiegyensúlyozási és tárolási lehetőségek, az ezeket lehetővé tevő, összekapcsoló, támogató, helyben alkalmazható üzleti modellek és energiatárolási lehetőségek

Fontos szerepet kapnak a hulladék, víz és levegő, a közlekedés és szállítás, valamint a karbon elnyelés és megkötés lehetőségei. További környezeti témákat is szükséges vizsgálni: a talaj-, a bűz-, a fény-, és a zajszennyezés, valamint a biodiverzitás védelme.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában