Ön kimegy?

2022.10.07. 10:54

A Mihály-napi ugyan elmaradt, de ez a közkedvelt vásár hétvégén is várja a látogatókat

Forrás: Napló-archív

Idén nem tartották meg Debrecenben az őszi Mihály-napi nagyvásárt, melyet eredetileg október első hétvégéjére terveztek. Az okokat augusztus végén közleményben részletezte a közterület-felügyelet:

a vásár megrendezéséhez a 35-ös számú főút debreceni szakaszának több napos lezárása szükséges, ami az útszakasz kiemelkedően magas forgalma miatt a közlekedés aránytalan megnehezedésével járna, illetve a folyamatos lakossági tiltakozások nem teszik lehetővé a vásár megrendezését

– írták akkor.

Egy kis vásári hangulatért azonban így sem feltétlenül kell másik városba utazniuk a debrecenieknek, a jól ismert régiségvásár ugyanis még öt alkalommal várja idén az érdeklődőket. Most vasárnap is lesz, ezenkívül október 23-án, november 13-án és 27-én, valamint december 11-én is kilátogathatnak majd az antikvitások kedvelői a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterére.

Aki kedvet kapna egy kis őszi-téli bóklászáshoz, a vásár honlapján találhat még hasznos információkat.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában