Pályaválasztás

2022.09.23. 19:09

A debreceni lövészdandár a diákok előtt is megnyitotta kapuit

A fiatalok betekintést nyerhetnek katonaéletbe, valamint megismerkedhetnek a honvédségnél rendszeresített technikai eszközökkel.

Forrás: bocskaidandar.hu

Rendhagyó módon idén nem a katonák látogatnak az iskolákba a pályaorinteciós napok keretén belül Hajdú-Bihar megyében, hanem a Bocskai-dandár, a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi alakulata nyitotta meg „kapuit” a diákok előtt – közölte pénteken a bocskaidandar.hu. 

A debreceni lövészdandár kezdeményezésére az elkövetkező időszakban több lehetőség is nyílik a debreceni és környékbeli iskolák számára, hogy a pályaválasztás időszakában közelebbről is megismerkedhessenek a katonákkal, a katonaélettel és a honvédségnél rendszeresített technikai eszközökkel. Nem csupán a pályaválasztás előtt álló diákok számára biztosítja a dandár a látogatásokat, hiszen minden érdeklődőt szívesen látnak. 

Már az első alkalommal nagy siker volt, megközelítőleg száz középiskolás ismerkedett a katonai hivatással a hajdúhadházi gyakorlótéren, ahol első kézből, a 39-es lövészzászlóalj honvédeitől kaptak ízelítőt a katonai pálya érdekességeiről. 

A tervek szerint még három alkalommal fogadja az iskolai csoportokat és a pálya iránt érdeklődőket a katonai szervezet a pályaválasztás időszakában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában