MC Columbo színpadfüggésről, közönségdoppingról és hitről beszélt

Egy lyukas garast nem adott volna Kéri András lelkésze azért, hogy a népszerű énekes megjelenik az ígért időpontban nála, és elkezdik a konfirmálás felé vezető utat néhány évvel ezelőtt. Az Irie Maffia és a Brains frontembere azonban tartotta a szavát, és ma már személyes tapasztalatai nyomán tud beszámolni arról, hogy a hite erősödésével hogyan változott meg az életminősége. A Campus Fesztiválon mindkét együttessel koncertezett, a két fellépés között pedig a Szólj be a papnak-csapat meghívására három lelkésszel beszélgetett választott és váratlanul eluralkodó függőségekről.

Ő maga – sok zenésztársával együtt – a fellépések adrenalinját kívánja újra és újra, de nem kifejezetten az ezzel járó dicsőséget, hanem a közönséggel együtt létrehozandó energiát. A reflektorfényből levonulva a közös fotót kérőkhöz már a szívében kettős érzésekkel áll oda: megteszi, ha ezzel örömöt okoz, de folyton felmerül benne, kicsoda ő, hogy emlékképet akarjon valaki a vele való találkozásról. Míg a deszkákról letekintve doppingolja, ha egy ritmusra ugrálhat a bulizókkal, a szemtől szembe dicséretben kissé kényelmetlenül érzi magát. Ahogyan abban a szituációban is, hogy a hitről „ossza az észt”, miközben néhány órája a színpadon ordibált és koccintott a közönség egészségére.

Szavai épp ettől az önreflexiótól, óvatos és saját tapasztalásokra alapozott fogalmazásmódtól váltak igazán hitelessé.

Nem villámcsapásra

Bogáti Attila református lelkésznek viszont épp a dicsőségre való vágyát kell kordában tartania. Mint mondta, amikor mások szimpátiáján felbuzdulva elbizakodja magát, biztosan jön egy botlás. – Isten figyelmeztet, hogy „semmi sincs kizárólag tőled, barátom” – mondta. Hozzátette, a legmélyebb pontokról is kiemel Isten, ha őszintén elé visszük a nehézségünket.

Kéri Andrásnak nem egy ilyen konkrét felismeréshez köthető a hite. Elhangzott, irigykedve hallgatja azokat a megtéréstörténeteket, amelynek szereplői valamilyen emelkedett istenélményt említenek. Számára a hívővé válás egy apró, hétköznapi jókkal megajándékozó folyamat. A 38 éves MC Columbo látóterébe akkor került a templom, amikor megkérte a párja kezét, és a családi hagyományokat követve fontosnak tartották az egyházi szertartást is.

Így számolt be az ezután történtekről: Elmentünk a monori református lelkészhez, aki mondta, hogy én nem konfirmáltam, és ettől ugyan még összeadhat minket, de ő nagyon ajánlaná, hogy járjam végig ezt az utat. Hallottam a hangjában, hogy nemleges választ vár, mert azt gondolja, hogy Kéri Andris fesztiválszezonban biztosan nem jön. Én pedig azt feleltem, hogy mindenképp szeretném. Megegyeztünk, hogy nyáron megtartjuk az esküvőt, és ősszel vár engem a Keresztkérdés beszélgetéssorozatra, hogy megismerhessem a Biblia alapjait, majd a következő tavasszal konfirmálhatok.

Utólag mondta, hogy egy lyukas garast nem adott volna azért, hogy visszatérek, de szeptemberben megjelentünk a feleségemmel.

Ahogyan elkezdtem az alkalmakra, majd istentiszteletre járni, Bibliát olvasni, valahogy a mentális életminőségem is javult. Összeszedettebb lettem, még fontosabb egységként gondolok a házasságomra, helyre tudtam rakni dolgokat a fejemben. Akivel addig pokróc voltam, azzal kedvesebb lettem, több energiát, figyelmet fordítok a családomra, szeretteimre és nem megfelelési kényszerből, hanem, mert a hit erősödése ezt hozta magával – fogalmazott.

Dalbölcsők

A lassú, de biztos változás a zenekari társaknak is feltűnt, s bár az Irie Maffia szintén hívő billentyűsével, Horváth Gáspárral (JumoDaddy) folytatott diskurzusaikat kezdetben furcsállva hallgatták, mára a fiúk magabiztossága, harmóniája jó példaként szolgál nekik.

Nem csak a színpadi jelenléten, az alkotáson is észlelhetővé vált az új gondolkodás. „Kell egy ház, ami bennünk épül / Üresen, hamis kincs nélkül” – ezt az Irie Maffia-feldolgozást hozta fel példaként a fesztiválbéli beszélgetés moderátora, Dezső Kinga. Columbo egy másik dalnak a hátteréről is mesélt.

A Brains dala, a Nem hinnéd el a sorsok sokféleségéről szól. Ihletőjével, Lali bácsival a pandémia alatt találkozott az énekes, amikor koncert híján besegített az apósáék köves cégében. – Lali bácsi 65 éves, és negyven éve télen-nyáron vágja a köveket, meg rakja össze a síremlékeket a temetőben negyven fokban. Én pedig vágogattam passzióból, tudva, hogy pár hónap múlva megyek vissza a színpadokra – emlékezett.

A hiten és az efféle élményeken túl a neveltetése, a családja, a kisvárosi élet hétköznapi cselekvései adnak neki olyan masszív gyökereket, amivel helyén tudja kezelni a sikert, valamint igazán értékelni a neki adatott lehetőséget. Volt idő, hogy heti négy koncert volt, a harmadiknál már hulla fáradtan és motiválatlanul ült a buszba. Aztán elkezdte tudatosítani, hogy milyen ajándékot kapott, hova juthat, mennyi emberhez szólhat a dalszövegekkel, s ez újra élvezettel töltötte meg a koncerteket. Ma naponta mantrázza, hogy hálás azért, amit csinálhat.

A józanság igénye

Ahogyan a gyermekvállalás, a családban való lét, vagy a legtöbb hivatás, úgy a zenészélet is egyfajta választott függőség. Kiss László görögkatolikus pap hozta a beszélgetésbe e különös fogalmat. Asztalos Richárd evangélikus lelkész azonban a színpadi léttel olykor együtt járó szerfüggőségre felé is elvezette a beszélgetés fonalát. – Hogyan lehet ezer fokon élni, akár heti négy koncertet végigcsinálni anélkül, hogy az ember belekarmolna tudatmódosító szerek használatába? – kérdezte.

Kéri András így vallott: Kezdetben csak bulinak éltük meg a fellépéseket, és volt időszak, amikor ehhez hozzátartozott a pia. Egy idő után megfigyeltem, hogy ha nem húztam le egy felest, akkor nem volt olyan a hangulatom, mint vártam, nem úgy éltem meg a zenélést. Ma már nagyobb kaliberűek az események, mozgásra, pirotechnikára, díszletekre is figyelni kell.

Igényem volt rá, hogy józanul, összeszedetten menjek ki a színpadra. Át tudok kapcsolni, a több száz vagy több ezer ember adta energia bőven elég arra, hogy nagyon felhúzzon, még ha fáradt vagyok is, és végül ugrálva, ordibálva pörgessem a törölközőt.

HaBe