Március 15.

2022.03.12. 18:31

Legyen béke, szabadság és egyetértés

A magyar forradalom és szabadságharc 174. évfordulója tiszteletére tartott városi ünnepségek mottója a „Mit kíván a magyar nemzet?” kezdő mondata volt.

Forrás: Városháza / Kővári Krisztián

Forrás: Városháza / Kővári Krisztián

Március 11-én 12 órakor az Arany János Általános Iskola negyedikes tanulóinak szép műsora volt a rendezvények nyitánya a művelődési ház színháztermében. A résztvevők innen az Árpád téri Kossuth szoborhoz vonultak, ahol Menyhárt Károly mondott ünnepi beszédet. A forradalom főbb mozzanatait kiemelve idézte a dicső kezdetet, majd napjaink történéseire utalva így fogalmazott: A történelem időről időre ismételheti önmagát. A pandémia nyomasztó időszaka alig ért véget, és napjainkban az orosz-ukrán hadszíntér képei minden eddigi lélektani hatást felülírnak.

 

Ebben a helyzetben még egységesebbnek kell lennünk, és reménykedünk a fegyveres harcok mielőbbi befejeződésében, a békében, hogy a történelem mindenben mégse ismétlődjön meg. Ez fontosabb bárminél. Az ország rezdüléseit mi is érezzük, hiszen egyként adtunk segítséget minden rászorulónak.

 

13.30-tól az Irinyi János Általános Iskola hetedikes tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott a program Irinyi János mellszobránál.

 

Mindkét helyszínen elhelyezték koszorúikat az önkormányzat, az egyházak, az intézmények, a helyi fegyveres testületek és civilek képviselői.

 

Turóczi Barnabás

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában