Hetven éve kezdte működését a debreceni Göcs

„A Magyar Gördülőcsapágy Művek számunkra, debreceniek számára nem pusztán egy nagyvállalatot, a magyar csapágygyártást, nemcsak a gépipari KGST-kooperáció egyik bázisát jelenti. A vállalat neve számunkra régiónk, az ország északkeleti része, közelebbről Debrecen iparosításának, iparfejlesztésének szimbóluma is” – fogalmazott a Napló egész oldalas összeállítása, amely a cég létrehozásának 20. évfordulójára jelent meg a lapban.

Akkor még bizonyára senki nem sejtette, hogy újabb 20 év elteltével már javában tart a rendszerváltoztatás folyamata. És nyilván arra se sokan fogadtak volna, hogy egyszer külföldi „kapitalistáknak” értékesítik, majd pedig végleg bezárják a hajdanán virágzó gyáróriást.

Országos jelentőségű nagyberuházás

A Göcs 25. évfordulóját már egy egész album köszöntötte 1977-ben, A Magyar Gördülőcsapágy Művek története címmel. Ebből is tudható, hogy az 1950. január 1-jén életbe lépett I. ötéves tervnek az ország elmaradott gazdasági struktúrája megváltoztatása érdekében az ipar népgazdaságon belüli súlyának növelése volt a fő célja. A devizakészlet megtakarítása és a gépipar fejlődését gátló golyóscsapágy-hiány felszámolása arra késztette a kormányszerveket, hogy saját erőforrásokból, az adott körülmények és lehetőségek teljes kihasználásával mielőbb kielégítsék a hazai csapágyigényeket. A debreceni gördülőcsapágy-gyár létesítése „országos jelentőségű nagyberuházás” minősítést kapott, s ennek a vállalatnak kellett fedeznie az ország golyóscsapágy-szükségletét. A Népgazdasági Tanács az 1952. március 20-án kelt, 129/1952. számú alapítási határozatában – Gördülőcsapágy-gyár elnevezéssel – A/1. típusú állami vállalat alapítását határozta el, s az új létesítmény székhelyéül Debrecent jelölte meg. Ez a dátum a vállalat tulajdonképpeni születésének az időpontja, jóllehet, az alapítási határozatot 1952. április 8-i keltezéssel írta alá Kossa István kohó- és gépipari miniszter, aki Várhegyi István személyében a gyár első igazgatóját is kinevezte.

Fotók: Vencsellei István-archív

Kis Göcs a volt huszárlaktanyában

A Területrendezési Intézet a gyár helyét a nyíregyházi műút, a hajdúsámsoni út és a Nyíregyháza és Debrecen közé tervezett vasútvonal új nyomvonala által határolt területre jelölte ki. A beruházás igen nehéz feladatot jelentett, hiszen előzőleg aligha volt hazánkban nagyüzemi szintű csapágy- és alkaltrészgyártás, ugyanakkor Debrecen jóformán minden tradíciót nélkülözött a modern gépipar területén.

Az eredeti elképzelések szerint mintegy 300 millió forint beruházási költséggel számoltak, melyből az új gyártelep építésére 104 milliót irányozott elő a város. A tervezett kapacitást évi 3 millió darabban jelölték meg. A debreceni gyár terveit szovjet dokumentációk alapján készítette el a Gépipari Tervező Iroda, s a beruházás végül 1952-től 1966-ig tartott. Ezalatt egymilliárd forintot használtak fel. A beruházás első üteme 1952-től 1963-ig zajlott, miközben a debreceni gyár kapacitása elérte az évi 6,2 millió darab mennyiséget (a diósdi üzemé pedig az 1,2 milliót). 1966-ra az összmennyiség felfutott évi 12 millió darab csapágyra.

A beruházások elhúzódása miatt az éves mennyiséget a Göcs II.-ben kellett előállítani. Ez a telep a termelés gyors beindítása érdekében a Széchenyi és a Nyugati utca által határolt, egykori huszárlaktanyában kapott helyet. A csapágygyártás kezdeti technológiája nagyon hasonlított a diósdiéhoz. Ehhez a helyhez kötődik a debreceni csapágygyártás történetének jelentős állomása, mégpedig 1952 novembere. Ugyanis ekkor, a nagy októberi szocialista forradalom tiszteletére készült el az első csapágyunk. Aztán, decemberben pedig már legyártották az első ezer darab „32 208” típusú kúgörgős csapágyat is.

A Szabadság (mai Kassai) úti I-es telep teljes birtokba vétele 1963-ban, az új gyár üzembe helyezésével történt meg. Ekkor fejeződött be az előüzem átköltöztetése is. A Nyugati utcai Göcs II. azonban 1974-ig továbbra is jelentős szerepet játszott a vállalat életében. Történeti küldetését teljesítve, utána a Budapesti Finomkötöttáru-gyár Debreceni Gyáregységének adták át a Nyugati utcai műhelyeket.

Szocialista nemzetközi munkamegosztás

A Napló korabeli cikke kitér arra is, hogy a felszabadulás előtt Debrecent a kisipar túlsúlya jellemezte. Akkor az egyetlen, a mai mércével is annak számító nagyüzem a Vagongyár volt. A debreceni csapágygyár a diósdi gyárral egyesülve MGM Radax néven vitte szét a világba a magyar mérnökök, technikusok és munkásemberek hírét. A vállalat kezdőbetűi után levő „radax” megjelölés arra utalt, hogy radiális és axiális csapágyakat állítottak elő. Használata azért volt szükséges, mert az MGM jelzés egyébként a Metro Goldwin Meyer, a nagy amerikai filmcég használatos rövidítése.
A Magyar Gördülőcsapágy Művek 1972-ben négy konstrukciós csoportba tartozó radiális gördülőcsapágyat gyártott. Egysorú, mélyhornyú, radiális golyóscsapágyat, beállós radiális golyóscsapágyat, radiális hengergörgős és kúpgörgős csapágyat. A golyós- és hengergörgős csapágyakat a termelés 80 százalékát adó debreceni gyár állította elő, míg a kúpgörgős csapágyak Diósdon készültek.

A vállalat a megalakulásától fontos szerepet töltött be a szocialista országok közötti nemzetközi munkamegosztásban. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) 11. szekciójában valósult meg a Magyar Gördülőcsapágy Művek tevékenysége, amely felölelte egyebek mellett a technikai és tudományos együttműködést, a specializációt és a csapágyipari termékek cseréjét. A Magyar Gördülőcsapágy Művek akkor a világ 27 országába szállított, s termékei Ausztrália kivételével mindegyik lakott kontinensre eljutottak. Ez alapján a Magyar Gördülőcsapágy Művek fennállásának 20. esztendeje lett a vállalat megújulásának első éve. Eszerint az MGM kapacitásbővítéssel egybekötött rekonstrukciójának céljaira 1,7 milliárd forint hitelt biztosítottak. Ebből az összegből csak mintegy 200 millió forintot szántak építési beruházásra, a többit új, korszerű gépek beszerzésére fordították.

„Nem szabad viszont azt hinnünk, hogy a Magyar Gördülőcsapágy Művek ölbe tett kézzel várta a rekonstrukciót. Nagyon sok, saját erőből megvalósítható intézkedéssel javítanak a munkakörülményeken, a minőségi munka feltételein” – hangsúlyozta a Napló cikke. Például az addig nehéz fizikai munkának számító sorjázásra szerkesztettek gyáron belül egy nagyon jól használható félautomata gépet. A próbaüzemelésen sikeresen bemutatott gép 3—4 ember nehéz fizikai munkáját takarította meg, s a kiszolgálásához mindössze egy munkás kellett.

Bölcsőde, könyvtár, üdülő

Mindezeken kívül a jubileumi könyvből azt is megtudhatja a korunk embere, hogy a gyári dolgozóknak emeletes lakóházak épültek többek között a Szabadság útján (a mai Kassai úton), ugyanakkor Göcs-klub és üzemi könyvtár is működött. Természetesen a dolgozóknak járó, alapvető jóléti szolgáltatások sorából nem hiányzott a bölcsődei-óvodai, valamint az egészségügyi és étkezdei ellátás se, és a szabadidős és versenyszerű sportolási lehetőségek széles tárháza is rendelkezésre állt. Ugyanakkor kirándulásokon és nagyobb kikapcsolódásokon is részt vehetettek a munkások, például a Keleti-főcsatorna partján kialakított hétvégi üdülőben vagy éppen a nagyhegyesi Kráter-tó horgásztanyáján.

Vass Attila