Tartalmas élet

2022.01.14. 19:59

„Aktívan kell élni, amíg a szív dobog”

Aponyi Zoltánné a napokban ünnepelte 90. születésnapját, életéről szívesen mesélt lapunknak.

Forrás: Kiss Annamarie

Forras: Kiss Annamarie

A téli időszakban ajándékként tekintünk a friss hóra, aminél jobban már csak a hozzá társuló gyerekzsivajnak örülünk. Így van ezzel Aponyi Zoltánné Erzsike néni is, aki január 2-án töltötte be a kilencvenedik életévét. 

 

– Kabán gyerekeskedtem, amit soha nem fogok elfelejteni, ugyanis életem legszebb éveiként is említhetném az akkori időszakot. Évtizedekkel ezelőtt minden más volt, még a legzordabb telekre is meleg szívvel gondolok vissza. Hajdanán hatalmas hóra ébredt kisvárosunk, alig lehetett kimenni a házból, amikor éjszaka lehullott a csapadék. Valójában jobban vártuk a havat, mint az ünnepeket. Az utcában rengeteg gyerkőc lakott, szinte mindig a téren, az utakon játszottunk, ami anno nem okozott gondot, hiszen felénk nem közlekedtek füstöt okádó autók. Esetenként édesanyánk hívószava, vagy a göröngyös utakon csavargó állatok zavarhatták meg a kikapcsolódást, ami kora reggeltől egészen napnyugtáig is eltarthatott. Sokszor annyi időre mentünk haza, hogy megtömjük a bendőt, illetve kicsit felmelegedjünk, utána csak egy dolog lebegett a szemünk előtt: irány a jég, a kunyhóépítés! – emlékezett vissza gyermekkorára a kilencvenéves idős hölgy, hozzátéve, rendkívül boldog, hogy születésnapját követően fehérbe borult Debrecen. 

 

Imádott kertészkedni 

 

Aponyi Zoltánné nem tudott beszámolni hatalmas családi összejövetelekről, ugyanis egy gyermeke született, Aponyi Edit, illetve lánya is egy gyermeknek adott életet. Kovács István, Erzsike néni egyetlen unokája édesanyjával, Aponyi Edittel felváltva felügyelik az időskorút, akinek napjainkban már több minden nehezen megy, ám mégis elvégzi a „ráháruló” feladatokat. 

Forrás: Kiss Annamarie

Mint megtudtuk, a születésnaposunk Kabán járt iskolába, ahol női szabónak tanult. Már kislányként imádta, amikor tűt és cérnát vehetett a kezébe, így nem volt kérdés számára, felnőttként mivel szeretne foglalkozni. – Kislányként sokszor libát kellett őriznünk, akkor pedig a csacsogás mellett volt időm arra, hogy a szenvedélyemnek éljek. Szabadidőmben babaruhát varrtam a barátnőimnek, akik mindig tátott szájjal nézték, milyen szép kis ruhákat tervezek, alkotok – fogalmazott érdeklődésünkre. 

 

Majd éveket ugrottunk előre az időben, ahol már nem tűt és cérnát, hanem gereblyét és kapát ragadott kezébe Erzsike néni. – Húszévesen elköteleződtem, hozzámentem a férjemhez, majd huszonnyolc éves koromban megszületett a lányom. Mindig is szerettem kertészkedni, tevékenykedni a ház körül, viszont magam sem gondoltam volna: ez lesz az életem! – hangsúlyozta. – A férjem mellett háztartásbeli lettem, ő dolgozott értünk, mindent megtett azért, hogy jobb életet tudjon biztosítani a családja számára. Kabáról 1968-ban már családostul költöztünk Debrecenbe, hiába nem huszonévesek voltunk, azonban itt kezdődött az igazi életünk, a Dobó utcai otthonunkban. Egy hosszú parasztház volt akkoriban, de a miénk, és számunkra ez volt a legfontosabb. Elöl volt a lakásrész, hátul pedig a kert, az állatok, volt itt minden: tehén, disznó, baromfi – kacagott fel, majd folytatta a beszámolót. – Kint voltunk a friss levegőn, amikor csak tehettük. Rendkívül jó viszonyt ápoltunk a szomszédokkal, olyanok voltunk, mint egy nagy család. Sokat voltam egyedül, ugyanis nem naponta járt haza a férjem, hetente egyszer, mégsem éreztem magam egyedül. Persze ugyanúgy hiányzott nekem, mint a kislányunknak, de tudtuk, mindent a családjáért tesz – mondta az idős hölgy, aki 1990-ben veszítette el a kedvesét. 

 

Folyamatos küzdelem 

 

– A kert volt a mindenünk, nem is tudnék most hirtelen olyan gyümölcsöt vagy zöldséget említeni, ami ne termett volna meg a mi földünkön. Elég volt csak kisétálni az 1100 négyzetméteres udvarra, és máris mindenféle finomsággal teleszedhettük a kosárkáinkat. Talán most is az a legnehezebb, hogy nem tudok már úgy mozogni, serénykedni, mint régen, amikor fiatal voltam. Ennek ellenére a mai napig követem a napi rutinom, úgy vélem, ez tart életben, hogy legyen egyfajta rendszer a mindennapjaimba. A tennivalók adnak értelmet a létezésünknek, hogy mindig legyenek céljaink, amiért megéri küzdeni – válaszolta lapunk kérdésére Aponyi Zoltánné, aki szerint a hosszú élet titka nem más, mint addig dolgozni, aktívan élni a mindennapokat, amíg a szív dobog. 

 

Nagy Emese 
 

 

Ezek is érdekelhetik