Gál Gábor: törődés hiányzik az elkallódott fiataloknak

Nehéz sorból kitörve, diszlexiás fiatalként könnyen kerülhetett volna a rossz oldalra Gál Gábor pedagógus, nevelő, ám a negatív sztereotípiákra fittyet hányva hitoktató, gyógypedagógiai asszisztens és nem utolsósorban hívő ember lett.

Zene és hit

Az eredetileg katolikus családból származó oktatót saját elmondása szerint nem vallásgyakorló embernek nevelték. – Csonka család tagjaként konkrét életcélok nélkül, meglehetős szegénységben nőttem fel. Édesanyám egyedül nevelt hármunkat, szerény körülmények között. A nyolc osztály elvégzése után nem terveztem, hogy továbbtanulok: gyakorlatilag semmilyen jövőképem nem volt, csak az anyukám kedvéért mentem el szakmát tanulni. Ez a rendszerváltás idején volt, a Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) ekkor került a látókörömbe. A norvég „Ten Sing”, fiatalok a fiatalokért mozgalom (a keresztény és nem keresztény ifjúság együtt zenélt, táncolt, alkotott) útján meséltek Istenről, így jutott el hozzám is a hit szeretete. A rendszerváltás utáni, ész nélküli szabadságvágyban ez egy jó perspektívának tűnt, és azonnal elvarázsolt. A KIE tagjaként 4-5 évig szerepeltem: koncerteket szerveztünk, zenéltünk, színjátszást gyakoroltunk. Itt találtam rá a hitre igazán. A Ten Sing által ismertem meg a legjobb barátomat, és tanultam meg mit jelent a barátság, sőt itt találkoztam először azzal a felismeréssel is, hogy szükségem van egy életcélra: segíteni szeretnék az embereknek, legfőképpen a gyermekeknek! 1995-ben a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonának dolgozója lettem. Gondozóként kezdtem el tevékenykedni, és folyamatosan a szeretet átadása, a gyermekeknek való segítségnyújtás vezetett. Nem volt küldetéstudatom, csak ösztönösen ezt akartam csinálni – emelte ki.

A szeretet ereje

A hitoktató szerint megtérését követően új emberré vált.

„Bár továbbra sem volt könnyű a helyzetem, de a szeretet folyamatos motivációt jelentett. Nehéz gyermekkorom miatt folyamatosan a megbecsülésre vágytam.”

Talán ezért is tudom könnyebben megérteni a hátrányos helyzetű kamaszokat, mert nem felejtettem el, milyen voltam akkoriban. Ez a hozzáállás a mindenkori ifjúság megértésében is segít, remek recept a generációk közötti szakadékok megszüntetéséhez. 2003-tól a Debreceni Reménysugár Gyermekotthon gyógypedagógiai asszisztense lettem. Lakásotthonban dolgozva megfigyeltem, hogy a fiatalok többször pont a szeretetet, az elfogadást hiányolták a leginkább. Volt olyan gyermek, aki elveszítve édesapját egyfajta pótapaként tekintett rám. Szigorú voltam vele, de következetes, hiszen tudtam, hatalmas a felelősség, igyekeztem jó példát mutatni. Mai napig tartjuk a kapcsolatot, sikeres emberré cseperedett, az esküvőjén is ott voltam. Ő csak egy példa a sok fiatal közül, akikre érdemes volt odafigyelni! Sokan megköszönték később, hogy mentoráltam őket – tette hozzá Gál Gábor, aki arra is kitért, miért éppen a fiatalokkal kezdett foglalkozni. – Azért ragadtam meg ezen korosztály oktatójaként, mert számukra sosem voltam idegen, kiutált személy. Talán ez az az ajándék, amit Istentől kaptam. Ott tévednek az emberek, ha azt hiszik, eldönthetik mit akar egy gyermek! Csakis az ő döntésük, ki dolgozhat mellettük, és ahogy a Biblia is tanítja, olyanná kell válni, mint ők! Romlatlanná, tisztán látóvá – hangsúlyozta Gál Gábor.

Esélyegyenlőség

A hitoktató diszlexiás, tetovált felnőttként bőven halmozta a sztereotipikus jelzőket. – Amikor ifjúsági vezető lettem a református gyülekezetben, és először tudatosult az ifistákban, hogy én leszek a vezetőjük, szinte megijedtek tőlem. Pár nap alatt azonban rájöttek, mennyire nem számítanak a külsőségek, és onnantól fogva szinte azonnal elfogadtak. Emlékszem példaként vettem egy nagy csomag süteményt. Kitettem az asztalra, és felsoroltam, ki vehet belőle: aki 180 centiméternél magasabb, aki több mint 100 kilogramm, aki elmúlt 28 éves... a végére addig szűkítettem a kört, hogy rajtam kívül mindenki kirekesztetté vált. Irigykedve nézték, ahogy megkezdem az első szeletet, még körül is írtam kissé az ízélményt, hogy cukkoljam őket! Néhány fiatal teljesen kiakadt, de ez volt a legmegfelelőbb módja, hogy megmutassam nekik, mit is jelent a kirekesztettség és milyen fontos, hogy tegyünk ellene – emelte ki a pedagógus, aki később az EMMI Debreceni Javítóintézet nevelőjeként tevékenykedve a mérleg másik oldalát is alaposan megismerte.

„A javítóintézetben nem kellett példát statuálnom. Sajnos ők jól tudják, milyen érzés egyenlőtlenségekkel szembenézni.”

2014-től csaknem öt évig dolgoztam ott éjszakás gyermeknevelőként. A javítóintézet inkább a gyermekvédelem területére esik, semmint a büntetés végrehajtáshoz. Vannak szigorú szabályok a kijárás korlátozásának tekintetében, de van iskola, foglalkozások, akár sportolhatnak is. Minden adott egy jobb jövőhöz, csak a megfelelő kezdőlökés kell a srácoknak! Rengeteget beszéltem nekik a hitről, a célok folyamatos kitűzéséről. Szigorú embernek vallom magamat, de mindig ésszerűen magyarázok, tanítok. Nekem anno a KIE adott életcélt, megértettem, mire vágyok: legyen családom, otthonom, ahol szeretet van, egy munkám, amit szeretek, és végül egy diplomám. Én is ember vagyok, rengeteg rossz döntést hoztam az életemben, de a kitartás, és mások segítő szándéka mindig továbbsegített az ügyemben. Ezért az intézetes srácoknak is sokszor mondtam, hogy keressék a valós érzelmeket, a szeretetet a kapcsolataik mögött. Keressék a mély, tartalmas emberi kapcsolatokat, mert amíg egy haver kihasználja, cserbenhagyhatja majd őket, egy igaz barát örökké ottmarad mellettük – hangsúlyozta Gál Gábor.

Nincsenek kételyek

A szakember munkái mellett levelezőtagozaton elvégezte a teológiát is, és végre hitoktatóként tevékenykedhet, természetesen fiatalokkal foglalkozva. – A Nagyerdei Gyülekezet tagjaként hittant oktatok a Hajdú-bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban látássérültjei számára, ami vallási szempontból különösen érdekes terület. Fogyatékos, hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkoztam egész életemben, és bizony többször felmerült bennem is a „Miért?” kérdés. Ártatlan gyermekekről van szó, akik semmi rosszat nem tettek, mégis problémákkal kell küzdeniük születésüktől fogva. Az istenhívő gondolkodás itt különösen hangsúlyos lehet – emelte ki az oktató, hozzátéve, a hit egy tanulási folyamat. – Egy érzés, egyfajta bizonyosság kell hozzá.

„Én tizennyolc évesen tértem meg, és csak negyven éves koromra értem fel ésszel, hogy a piramis csúcsán nem az ego, hanem maga Isten áll.”

Mióta ki tudtam ezt mondani, lelki békére leltem. A hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő gyermekek nem mondják ki minden vallásos gondolatukat, de igyekeznek megélni, és élvezni a közös foglalkozásokat. A kisebbeknek történeteket, példabeszédeket tanítok, a nagyobbakkal pedig mélyebb érzésekről egyeztetünk, a Bibila tanításával. Volt egy kislány, akinek a hitetlen Tamás apostolról beszéltem, aki addig nem hitt, amíg nem láthatta és tapogathatta Jézus sebeit. Azzal magyaráztam, hogy lelkileg sokszor vakok vagyunk, mire ő azt mondta, ő nem vak, hanem gyengénlátó, nem is érezve mennyire rátapintott a lényegre. Hitoktatóként természetesen megtisztelő, ha a bizalmukba engednek a diákjaim, a nevelésük azonban hatalmas felelősséggel jár – összegezte a szakember, aki a pozitív visszacsatolásban hisz. – Kimondani, hogy „nincs semmi baj”, adni egy ölelést, egy célt, ennyi elég egy új kezdethez. Máskülönben elkallódik sok száz tehetséges ember, ezt a magam élete során is megtapasztaltam. A legjobb tanítás a példamutatás. Nem lehet magas lóról döntést hozni felettük, meg kell próbálni az ő szintjükön maradni. Ahonnan mi, pedagógusok beszélünk, oda sokszor nem ér fel egy elhanyagolt fiatal. Mi viszont megtehetjük, hogy alázatosan fordulunk hozzájuk, és fogjuk a kezüket azért, hogy fentebb léphessenek – folytatta Gál Gábor, hozzátéve, a hitre való fogékonyságot is igyekszik erősíteni. – Azért dolgozom, hogy a hittel, Istennel kapcsolatban jó érzésük legyen a gyermekeknek. Megteremtem a lehetőségét, hogy érdeklődjenek a vallás iránt. Ének, gitározás, körtánc, ez mind a tanításom részét képezik. Ha azt látom, hogy örömmel érkeznek az órámra, egy idő után nemcsak rólam, de Istenről is kellemes kép fog kialakulni bennük. Hiába a felhalmozott lexikális tudás, az érzést kell megalapozni, az az esszenciája mindennek!

Péter Szabolcs