nő az érdeklődés

2021.01.29. 10:54

Pincében várja a tavaszt a vetőburgonya Nyíracsádon

A Start munkaprogram évek óta legsikeresebb ága a mezőgazdaság.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Elsősorban az óvodát, de amíg a vírus engedte, addig az idősek otthonát is ellátták friss helyi terméssel, de évről-évre nagyobb az érdeklődés a lakosság köréből is.

– Szinte nincs olyan szezon, amikor minden lakossági igényt ki tudunk elégíteni, pedig minden használható önkormányzati telket megművelünk. Közel húszféle zöldség- és gyümölcsfajtával dolgoztunk tavaly. Az utolsó betakarítás után rendbe tettük a fóliákat, fertőtlenítettük, a tavaszi vetésre, ültetésre előkészítettük a talajt. A megtermelt zöldségek egy részét nyersen értékesítettük, másik része az óvodába került. Burgonyából több mint 34 mázsát szedtünk fel, ennek túlnyomó részét étkezési célra lehetett felhasználni, kis része takarmányként szolgált, a vetőburgonya pedig a pincében várja a tavaszt – tudtuk meg Lakatosné Nagy Erzsébettől, a mezőgazdasági csoport vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy minden évben vásárolnak néhány mázsa fémzárolt vetőburgonyát, ez jelenti a „frissítést”. Sokat tudnak azonban takarékoskodni, ha kiválogatják a saját termésből a vetésre alkalmas szemeket, amit lassacskán válogatni és csírázni is kell, hogy alkalmas legyen a tavaszi kiültetésre.

Kedves Zilahi Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában