advent

2020.11.29. 07:30

Idén kicsit más lesz: kezdődik a várakozás időszaka

A karácsonyt előkészítő, adventi időszak ezen a hétvégén veszi kezdetét.

Fotó: Napló-archív

A várakozás időszaka következik vasárnaptól, s mivel az idei adventi alkalmakról a hagyományos értelemben le kell mondanunk, több felekezet is az online térben teszi lehetővé a lelki felkészülést. Mint ahogy a debreceni Szent Anna Főplébánia plébánosa, Krakomperger Zoltán a Naplóhoz eljuttatott soraiban fogalmaz: várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.

– A keresztény és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Advent, ahogy a neve is mutatja, a felkészülés időszaka: nap mint nap fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek az eljövetelére várunk, és egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk valaki, aki meg akarja újítani életünket – figyelmeztetett a római katolikus plébános.

Krakomperger Zoltán szavai szerint a keresztény ember számára az adventi időszak, amely egyben az esztendő utolsó hónapja, nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására. – Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni, és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni. A keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani.

A görögkatolikusok várakozása hat hétig tart, így immár a harmadik gyertyát gyújtják meg a koszorún. A Naplónak nemrég Kocsis Fülöp érsek-metropolita beszélt az idei advent jelentőségéről és a böjt fontosságáról. A görögkatolikus főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy minden, amit ebben az időszakban megvonunk magunktól, az Istenhez fűződő kapcsolatunkat erősíti. – Fontos, hogy ebben a válságos időszakban ne feledkezzünk meg az elesettek megsegítéséről sem, ugyanis ez az áldozat is egyfajta lelki föl­emelkedést eredményez – fogalmazott az érsek-metropolita.

Furcsa időszakban

Fekete Károly református püspök nemrég arról beszélt, hogy az idei advent hetei sok mindenben különböznek az eddigiektől. – Nagyon furcsa, elmagányosodó és távolságtartó időszakban vagyunk – mutatott rá, majd a nehéz sorsú emberek megsegítésével kapcsolatban úgy fogalmazott: a lelkünknek nyújtott táplálék, a szeretet és a gondoskodás olykor sokkal fontosabb, mint a fizikai táplálék. Bár az istentiszteleteken a korlátozások ideje alatt személyesen nem lehet részt venni, a református egyház naprakészen tájékoztatja a református híveket ünnepi alkalmairól, melyeket televízión és az interneten keresztül lehet megtekinteni.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában