Időtakarékos „tankolás”

2020.10.10. 20:34

Hajdúszoboszlón adták át az első elektromosautó-villámtöltőt

A személygépkocsi típusától függően fél óra alatt körülbelül száz kilométernyi hatótávot tud átadni a magyar fejlesztésű elektromosautó-villámtöltő, amelyből Hajdúszoboszlón adták át az elsőt október 9-én egy új hálózat, a TEA keretében.

Fotó: Tibai Irma

A Szent Erzsébet utcán kiépített állomást Bodó Sándor, az ITM államtitkára és Czeglédi Gyula polgármester kapcsolták be – szalagátvágás helyett – a megálmodó hajdúszoboszlói cég vezetője, Szűcs Norbert felkérésére. A villámtöltő személygépkocsik töltésére alkalmas, az utolsó csavarig magyar, előnye, hogy a hardver- és szoftvergyártás egy kézben összpontosul.

Fotó: Tibai Irma

– Lelkes elektromosautósok vagyunk, egy ilyen típusú találkozón ismerkedtünk meg a fejlesztő székesfehérvári céges kollégákkal. Innen kezdődött a közös történet – mondta kérdéseinkre Szűcs Norbert. Az innovatív fiatal szakember neve Hajdú-Biharban a naperőművek kapcsán vált ismertté a korábbi években.

Fotó: Tibai Irma

Amint azt Bodó Sándor kifejtette, a szállásadóktól egyre gyakrabban arról is érdeklődnek az utazni szándékozók, hogy van-e a közelben elektromosautó-töltő.

Czeglédi Gyula polgármester gratulált a családi vállalkozás új, jövőbe mutató kezdeményezéséhez. Hangsúlyozta, hogy itt, a klasszikus gyógyhelyi környezetben jó helyre került az első állomás, és reményét fejezte ki, hogy a következő évben még többre lesz szükség.

A villámtöltő előnye az időtakarékosság. Mostantól választhatnak az elektromos autóval rendelkezők, hogy a fürdővárosban már működő normál töltőt vagy a villámtöltőt igénylik.

Tibai Irma

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában